A Samsung Electronics Magyar Zrt. és a Magyar Olimpiai Bizottság kapcsolata az 1996-os Atlantai Olimpia óta töretlen. Az együttműködés keretében kerültek megrendezésre olyan nagysikerű rendezvények, mint az Olimpiai futófesztivál, melynek keretében 10 év alatt több mint 1 millió ember állt rajthoz 16 városban. A Samsung csatlakozva a MOB Irány a Zöld! kezdeményezéséhez idén meghirdette a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivált, a korábbi rendezvény újraértelmezéseként futók, kerékpárosok és gyaloglók számára.
A július 28-án aláírt megállapodás értelmében a Samsung támogatni kívánja az olimpiai eszme ápolását, a Magyar Olimpiai Bizottság tevékenységét, napi munkáját, a 2010. évi Szingapúri I. Ifjúsági Nyári Olimpiai Játékokra, valamint a 2012. évi Londoni Nyári Olimpiai Játékokra készülő magyar csapat eredményes felkészülését. A Samsung hozzá kíván járulni a sikeres olimpiai eredmények eléréséhez, a magyar csapat hagyományaihoz méltó szerepléséhez, a világ sportjában elfoglalt előkelő helyének megtartásához. A Samsung támogatásával segítséget kíván adni a magyar sport utánpótlás neveléséhez, valamint olimpiai bajnokainak méltó megbecsüléséhez.
A megállapodást a Samsung részéről Sang Heung Shin, a Samsung Electronics Európai Elnöke írta alá Budapesten. SH Shin úr külön kitért rá, hogy a Samsung számára kiemelten fontos az olimpiai mozgalom támogatása, ezért is vállalt a cég kiemelt támogatói szerepet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság munkájában, illetve kiemelt szponzora az Olimpiai Láng útjának.
A Samsung ugyancsak kiemelt támogatója az augusztus 14-26. között megrendezésre kerülő első Szingapúri Ifjúsági Olimpiai Játékoknak illetve a rendezvény előtt a láng útjának. Magyarország képviseletében Egerszegi Krisztina ötszörös egyéni olimpiai bajnok és Gyulai Zsolt a MOB alelnöke viheti az olimpiai lángot augusztus 13-án a Samsung jóvoltából.
Magyarország 18 sportágban indít versenyzőt, a magyar küldöttség összesen 51 főből áll. A Samsung Electronics Magyar Zrt. valamennyi kvalifikált résztvevőnek egy Samsung ST500-as „ÖnKépezőgép”-et adott, mellyel a versenyzők hazahozhatják az Olimpián szerzett élményeiket.
Szingapúri Ifjúsági Olimpiai Játékok
A Szingapúri Olimpiai Játékokra mintegy 5000 14-18 éves versenyzőt várnak 26 sportágban, akiket 205 nemzeti olimpiai bizottság delegál majd. A verseny sikerét 1200 tudósító és 20,000 önkéntes segíti. A helyszínen 320,000 nézőre számítanak a szervezők. www.singapore2010.sg
A Samsung Electronicsról
A Samsung Electronics világelső a félvezetők, a telekommunikáció, a digitális média és a digitális konvergencia terén. A vállalat konszolidált bevétele 2009-ben elérte a 116,8 milliárd dollárt. Világszerte 65 ország 185 irodájában 188 000 embert foglalkoztat. A vállalat nyolc üzletágból áll: vizuális megjelenítők, mobilkommunikáció, telekommunikációs rendszerek, digitális eszközök, IT megoldások, digitális képfeldolgozás, félvezetők és LCD. A világ egyik leggyorsabban növekvő márkájaként a Samsung Electronics a digitális televíziók, memóriachipek, mobiltelefonok és LCD kijelzők vezető gyártója.
Piac és Profit Kiadó Kft. © 2004-2010 Minden jog fenntartva