A sikeres nők archetípusa: a kékharisnyák

2001-ben a főiskolán, egyetemen továbbtanuló lányok száma megközelítette a százezret, arányuk a felsőoktatásban 53,4 százalék volt. A hosszú menetelés azonban nem ért véget. Az akadémikusok 3 százaléka, az akadémiai doktorok 10 százaléka, a kandidátusok 22 százaléka nő. Már a tudomány fellegvárainak bevételére is ott gyülekeznek a nők, a jövendő akadémiai pályafutásra felkészítő doktoriskolásoknak ma már több mint 40 százaléka lány.
Ez a közelmúlt, de hol kezdődik, s mi tartozik a nők pályafutásához?

„Hüpathiát az ókor utolsó jelentős matematikusát fanatikus keresztények széttépték. Nagyjából 1400 évvel később, a XIX. század közepén, a matematikus Kovalevszkaja névházasság révén szabadulhatott hazájából, és kezdhetett tanulni. Az első kétszeres Nobel-díjas a fizikus Marie Sklodowska (Curie) szintén emigrálni kényszerült. Az első magyar orvosnő visszatérhetett, ám 20 évig csak bábaként dolgozhatott. Ez dióhéjban a nők útja a tudományig.” (Forrás: http://www.nol.hu)

Gazdag anyanyelvünk külön szót is alkotott a férfiak számára fenntartott tudásra ácsingózó nőknek: ez a „kékharisnya”, amely kifejezés a mai köznyelvben is leginkább szőrös lábú feministára utal, akinek nincs sok esélye a férjhezmenetelre.

A nők 1895-ben nyertek Magyarországon először bebocsáttatást az egyetemekre, de Karády Viktor szociológus szerint, s a korabeli értékrend szerint is – csak a munkaerőpiacon kevésbé értékesnek minősített orvosi és bölcsészettudományi karokra juthattak be. A századfordulón a népesség egészén belül hiába volt a nők iskoláztatása nagyságrendileg kisebb, a felsőoktatásba a nők nagyobb előzetes tőkével érkeztek (nyelvtudás, sport), és ott végig jobb teljesítményt értek el, mint a férfihallgatók. A zsidó felekezetre jellemző, hogy nőtagjai jelentős számban voltak jelen az oktatási rendszerben, pl. a budapesti egyetemen a nők egyetemi felvételének első tíz évében a hallgatók 42,2 %-a a zsidó nő és 35 %-a a zsidó férfi.

A kékharisnyák azonban nemigen nyugodtak. Ahol lehetett, kihasználták annak a lehetőségét, hogy a férfiak éppen fontosabb dologgal, főleg háborúskodással vannak elfoglalva, és kitöltötték az így keletkezett űrt az egyetemi karokon. Sőt 1918 őszén elérték az egyetemi felvételükre vonatkozó korlátozások eltörlését. Ez azonban nem sokáig tartott, a Tanácsköztársaság bukását követően a különböző egyetemek a korábbinál is szigorúbb szabályozásokat vezetek be: nemcsak a zsidókra, hanem a nőkre is vonatkozott a numerus clausus, a „zárt szám”. Sőt a budapesti orvostudományi egyetem határozatba hozta a „numerus nullust”. Gyakorlatilag kizárta a nők felvételét. 1925-re a nőhallgatók száma a tíz évvel korábbi majd 1600-ról 11-re csökkent. A jogi karon rendes hallgatóként egészen 1946-ig nem készülhettek jogásznak. Így a nők ki voltak zárva mindazon politikai, hatalmi adminisztratív pályáról, bíróság, ügyészség, minisztériumi pozíciók, amelyek jogi végzettséghez voltak kötve.