Facebook hozzászólás
212

Nőnek a számok

Egyre több baba jön világra magánklinikán Magyarországon

A születésszámban 2017 óta beállt csökkenő tendencia megállni látszik, olyannyira, hogy 2019-es évhez viszonyítva a tavalyi évben három százalékkal több, összesen 92,233 baba jött világra Magyarországon. A magánszülések száma is folyamatosan nő – derül ki a FoglaljOrvost.hu adataiból. A magánorvos foglaló honlap alapítója, Straub Fanni hozzáteszi, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony és a hálapénz kivezetésével ez a tendencia tovább fog erősödni.

forrás: KSH

 

Minden megyében növekedés figyelhető meg, a dobogó legfelső fokán Tolna megye található, amelyet Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye követ, mindenhol tíz százaléknál nagyobb szülésszám-növekménnyel – derül ki a FoglaljOrvost.hu anyák napja apropóján készülő, immáron szokásos összegzéséből. A portál, ahol több szakterületre, így magán nőgyógyász orvosokra is rákereshetünk, azt írja, hogy a növekedés alól egyedül Budapest kivétel, ahol négy százalékkal csökkent a születésszám.

Egyértelműen nő a születések száma

A Központi Statisztikai Hivatal honlapján olvasható, legfrissebb gyorstájékoztató szerint 2021 februárjában 7055 gyermek született, és 11 024-en haltak meg. 2020 februárjához viszonyítva az élveszületések és a halálozások száma közel azonos volt. 4096 pár kötött házasságot, ami az előző év azonos időszakához képest 9,3%-kal kevesebb. A népmozgalmi folyamatokat tekintve az elmúlt tizenkét hónap alatt, azaz 2020. március és 2021. február között a születések száma 1,2, a halálozásoké 13%-kal több, ugyanakkor a házasságoké pedig 3,6%-kal kevesebb volt az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest.

Az Origo hírportál a közelmúltban számolt be arról, hogy Magyarországon az 1980-as évek eleje óta csökken a népesség létszáma. Ezért is nagyon kedvező fejlemény, hogy a termékenységi ráta csökkenő trendje a 2010-es években megállt, majd emelkedett a gyermekvállalási korban lévő nők termékenysége. Hozzáteszik, a születési statisztikák emelkedését támogathatták a 2019 februárjában bejelentett családvédelmi akcióterv intézkedései is.

forrás: KSH

 

Már nem csak Budapesten lehet magánklinikán szülni

A magánszülések száma évről évre növekszik, ebből a szempontból a tavalyi év az eddigi legnagyobb elmozdulást mutatta, az évek óta sztenderd, országos 2%-os arány 2020-ban 3%-ra növekedett. Ennél nagyobb arányú növekedés csak Budapesten volt tapasztalható, a három budapesti magánszülészeten több mint 2300 csecsemő jött világra. Míg 2017-ben a budapesti szülések 13%-a történt magánklinikán, 2020-ban már 16,7%-os arányt képviselnek az elsősorban a TritonLife Róbert Kórházában vagy a Maternity Magánklinikán született bébik.

Mint az a FoglaljOrvost.hu összegzésében olvasható, Budapesten három kórház várja azon családokat, akik nem csak a terhesség gondozását, hanem a szülést is privát keretek között képzelik el, a kínálatot az idei évtől a Duna Medical Center szélesíti. Vidéken pedig a pécsi Da Vinci Magánklinika várja kismamákat, és bár a születésszám itt alacsonyabb, mindenképpen üzenetértékű, hogy az előző évekhez képest másfélszerezték a szülések számát.

 

„A magánellátók által közölt adatokból szembetűnő a növekedés. Míg korábban a családok a bizonytalanságok, a paraszolvencia elkerülése érdekében, vagy anyagi lehetőségeiknek köszönhetően választották a magánkórházakat, a 2020-as év több szempontból vízválasztó volt. A pandémia okozta bizonytalanságok, a COVID-ellátásban is résztvevő állami kórházak elkerülésének igyekezete is hajtotta a leendő szüléket a rutinos magánszülészetekre. Az idei évtől hatályos, az állami és privát egészségügyet jelentősen megváltoztató egészségügyi szolgálati jogviszony, ezen belül is az orvosi másodállások, az összeférhetetlenség korlátozása, valamint a hálapénz kivezetése katalizátora lesz az idei további magánklinikai növekedésnek. A paraszolvencia megszüntetése a kismamákat igen érzékenyen érintette, korlátozva a szabad orvosválasztás lehetőségét, és bár a jogszabály megszületése óta megvan a szándék, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyon belül a szülészet egyedi szabályozást kap, ez még nem született meg” – foglalja össze Straub Fanni, az idén tíz éves magánegészségügyi portál a FoglaljOrvost.hu alapító vezetője.

forrás: FoglaljOrvost.hu gyűjtés

 

Forrás: FoglaljOrvost.hu gyűjtés, KSH, klinikai adatközlés

(x)



Facebook hozzászólás

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!