Facebook hozzászólás
655

5 tipp a gyermekünk lelki egészségéért

A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program a kicsik testi és lelki egészségének támogatójaként öt tippet ajánl a szülőknek arra, hogyan tehetnek gyermekük lelki egyensúlyáért a mindennapokban. Talán ismerős ötletek…?

A hét első napján mindig megkérdezem a negyedikeseimet, hogy mivel töltötték a hétvégét. Sokan kirándulással, rokonlátogatással, biciklizéssel, otthoni „munkavállalással”, közös játékkal, tartalmasan élik meg a szabadidejüket, ám sokan csak „kockulnak” az internet előtt. Rajtunk, szülőkön múlik elsősorban, hogyan pihennek, szórakoznak csemetéink, miként tudunk hozzájárulni lelki „jóllétükhöz”.

Kép: Pixabay
Kép: Pixabay

1.A minőség számít

Ne érezzük magunkat rosszul azért, mert kevesebb időt töltünk gyermekünkkel, mint mások. Szakemberek szerint ugyanis a minőség számít igazán. Ha már úgy érezzük, nem tudunk több közös időt teremteni, hozzuk ki ebből a maximumot! Bármennyire is sűrű volt a napunk, figyeljünk arra, hogy megadjuk gyermekünknek azt az osztatlan figyelmet, amikor elmondhatja, hogy mit tanult az óvodában vagy az iskolában, mit szeretne csinálni a hétvégén. De ne csak kérdezzünk, hallgassunk is!

Ez a puszi a legfontosabb örökség! Sose hagyd ki!
Lefekvés előtti beszélgetés, meseolvasás, és az elmaradhatatlan jóéjt puszi. Egyszerű és könnyen betartható dolgok, melyek azonban egy életre meghatározhatják gyerekeink lelki és mentális fejlődését. A jóéjt puszinak amúgy szertartás-jellege van, és öröklődik.

2.Teremtsünk tartalmas pillanatokat a meseolvasással

Szakítsunk időt az esti meseolvasásra! A meseolvasás mindig különleges, meghitt időtöltés és segítenek megérteni az élet dolgait.  Ne hagyjuk, hogy a rohanó hétköznapok miatt gyermekünk ezt ne tapasztalhassa meg. Olvassunk neki rendszeresen, hiszen a mesék tágítják világnézetüket, élénkítik fantáziájukat, az egészséges lélek mellett a szellemi fejlődéshez is hozzájárulnak.

3.Használjuk ki az üresjáratokat

Talán észre sem vesszük, hogy egy nap alatt hány olyan rejtett perc van, amit nem használunk ki. Ha várakozunk a boltban, ha a dugóban állunk vagy, ha egész egyszerűen csak a vacsorát kavargatjuk. Tegyük tartalmas idővé ezeket a perceket! Beszélgessünk vagy akár játsszunk vicces kitalálós vagy memória játékokat. A családi étkezéseket tegyük valódi közös idővé! Kapcsoljuk ki a tévét, pakoljuk el messzire a telefont, a tabletet, és kizárólag egymásra figyeljünk.

4.Kiránduljunk minél többet

Ne több száz kilométeres utazásban gondolkodjunk. A gyermekeknek általában kisebb az igénye, mint gondolnánk. Nekik olykor elég egy közös fagyizás vagy akár a szomszédos nagyváros felfedezése, a közeli erdő bebarangolása. Szervezzünk közös családi délutánokat, sétákat az őszi napsütésben. A kisebb programok is sokat adhatnak! Ezek az aprónak tűnő, de annál fontosabb élmények erősítik gyermekünkben a közösséghez tartozás érzését, ami a stabil lelki fejlődés alapja.

Így neveljünk szeretetre, már az első pillanattól
A harmonikus személyiségű, ép tudatú, tiszta erkölcsű, szeretetet sugárzó gyermeket akarunk nevelni,(és vajon miért ne akarnánk?) akkor kezdjük el ezt már élete első pillanatától.Ezek a gyakorlatok bizonyára sok szülő számára ismertek. Van úgy, hogy ösztönösen jönnek, és gyakran nem is gondolunk hatalmas jelentőségükre.

5.Vonjuk be a gyereket

Már a kisiskolások is meg tudják fogalmazni azt, hogy mit szeretnének csinálni a szabadidejükben. Döntsük el ezért együtt gyermekünkkel, hogy mi legyen az aktuális közös program. Ha bevonjuk őket, gyermekünk érezni fogja, hogy figyelünk rá, véleménye fontos számunkra. Fogadjuk el azt is, ha éppen otthon szeretne maradni, ne erőltessünk rá olyat, amit nem akar! A lényeg, hogy érezzük jól magunkat!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!