Facebook hozzászólás
359

4 MILLIÓ DOLLÁR ADOMÁNY

A LEGO kiáll a rendőri erőszak ellen

A LEGO szünetelteti a rendőrségi játékainak hirdetését, valamint 4 millió dollárt adományoz olyan alapítványok és szervezetek részére, amelyek támogatják a fekete fiatalok oktatását.

„A fekete közösség mellett állunk a rasszizmus és az egyenlőtlenség ellen” – írta a cég nyilatkozatában.

George Floyd halála a Black Lives Matter mozgalom új hullámát váltotta ki. A tüntetők minden eszközt felhasználnak, így a közösségi médiát is, hogy felszólaljanak a fekete közösség elleni rendőri erőszak ellen.

A LEGO támogatja a Black Lives Matter mozgalmat. A társaság nemcsak nyíltan határozott álláspontot képvisel ebben az intenzív politikai kérdésben, hanem feláldozta néhány termékének promócióját is a mozgalom támogatása érdekében. Noha ez szélsőségesnek tűnhet, fontos, hogy a gyermekekre összpontosító társaságok hangot adjanak a véleményükről ebben a kérdésben. Remélhetőleg idővel más cégek is csatlakoznak a LEGO-hoz, és a különböző platformjaikon támogatásukról biztosítják a  Black Lives Matter mozgalmat, és valódi lépéseket tesznek a fekete közösség segítése érdekében.

Lego City fánkozó Kép: lego.com

 

A LEGO felvette a kapcsolatot a marketing vállalatokkal, hogy a közelmúlt eseményei miatt szüneteltessék a több mint 30 rendőrséggel kapcsolatos készletet promotálását. A kérdéses készletek és termékek többek között a LEGO városi rendőrség, a tűzoltóállomás, a rendőrségi kutyaegység, az őrjárat, a tűzoltószettek, a mobil parancsnokság, a rendőrségi autópálya-letartóztatás, de a LEGO City fánkozó is felkerült a listára, mert tartalmaz egy rendőrt és „csaló” figurákat. A termékek továbbra is megvásárolhatóak, de hirdetésekben nem fognak szerepelni egy ideig.

A LEGO közösségi médiabejegyzésében kifejezte szolidaritását a Black Lives Matters mozgalommal.  A vállalat nemcsak cselekvési felhívást kezdeményezett az ügyben, de bejelentette, hogy 4 millió dollárt adományoz azon alapítványok számára, amelyek támogatják a fekete fiatalok oktatását illetve szerepet vállalnak abban, hogy minden gyermek tanuljon a faji egyenlőségről.

Írásunk a vulture.com cikke alapján készült.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!