Facebook hozzászólás
229

A nagyszülők csak elrontják az unokát?

Meggyőződésem, hogy egy-egy szabadelvű nagyszülő igen könnyen elfeledteti unokájával a szülőktől tanult illedelmes viselkedést és jólneveltséget.

Eddig alig akadt dolgom olyan nagyszülővel, aki vasszigorral tartotta volna kordában kisunokáját. A nagyinál, papánál mindent szabad, sőt! Megtanulhat olyan fogásokat, kifejezéseket, amit otthon sosem sajátíthatna el.

Kezdjük az elején. Az unokahúgom két hetet húzott le nagyszüleinél vidéken, s „fejlődésének” szemtanúja lehettem én is. Mivel a hölgyemény éppen masszívan a dackorszakát éli, mi mást is taníthatna neki a nagypapája, mint a „nem” szó cifrázásait. Mind verbálisan, mind egyéb testi mozdulatokkal kísérve.

E.T., azaz az Elszánt Tanítómester, alias nagypapa kitartóan oktatott. Az első hét végén az unoka a „nem” szót már duplázva mondta, s rázta hozzá a fejét, bármit is kértünk tőle- mert így tanította nagypapa.

A második hétvégére a papa elérte nála azt is, hogy jobb kezét felemelve mutatóujjával hadonászik is hozzá kioktatóan. Édesanyja legnagyobb megnyugvására lányának már nem volt lehetősége megtanulni a nagypapa következő trükkjét: a „nem” szó helyett mondja azt, hogy „fityisz” és közben mutasson fügét…

A szókincs és kézmozdulatok fejlesztése mellett persze töménytelen mennyiségű Túró Rudi is került a gyerekbe, mert hát hadd egye, ha azt szereti- ilyen a  nagyszülői mentalitás.

Megesett az is, hogy családomban egy másik unokát a nyaralás erejéig szintén a nagymamához adtak le megőrzésre, s a szabadelvű nagyi- mondván, hogy milyen kényelmetlen és macerás a derékig érő hosszú haj kisunokájának – a szülők távollétében egy lábas és egy éles olló segítségével véget vetett aggodalmainak. A hazatérő szülők pedig majd’ szívrohamot kaptak helyben, meglátva rövidre nyírt hajú csemetéjüket.

Mástól azt a történetet hallottam, hogy az unoka hazatért a nagyszülőktől és furcsa szokásokat vett fel. Egy alkalommal például a szódásüvegből spriccelte szájába a szódát. Mindeni értetlenül állt az eset előtt, ilyet otthon senki nem csinál. Óvatosan megkérdezték, hogy ezt hol és kitől látta. Hát, persze, hogy a nagypapa tanította: így spórolnak egy mosogatást a nagyinak is…





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!