Facebook hozzászólás
293

Amit ősszel látnod kell: a legszebb momijigari helyszínek Japánban

A természet tisztelete Japánban számos hagyományt teremtett az évszázadok során. Ilyen például a cseresznyevirágzás, a Sakura-ünnep, de csak kevesen tudják, hogy a juharfák őszi átváltozását is milliók várják a szigetországban. A momiji, a japán juharfa az ősz egyik szimbóluma, amely az őszi hónapokban mesés, misztikus tájakká változtatja a hegyeket, erdőket. Ráadásul ilyenkor az idő is igen kellemes Japánban, így a JTB Hungary Japánspecialista márkájának szakértői szerint nem véletlen, hogy a momiji ünnep a második legkedveltebb utazási időszak a magyarok körében.

A japán sakura hallatán azonnal eszünkbe jutnak a rózsaszínben pompázó cseresznyefák, a momiji (ejtsd: momidzsi) jelensége azonban – amely a japán juharfa elnevezése, tágabb értelemben pedig változó őszi színeket jelent –, még kevésbé ismert. Az őszi színekben pompázó japán erdőségek azonban legalább olyan népszerű látványosságok a helyiek körében, mint a tavaszi cseresznyefa virágzás, sőt, a színes lomboknak régen isteni származást tulajdonítottak. Japánban úgy vélték, a hegy istene festi vörösre a leveleket.

Korankei
Korankei

A kultusz látványos formája a momijigari (ejtsd: momidzsigari), vagyis az őszi színekben való gyönyörködés, amely az évszak egyik lefontosabb helyi eseménye. Maga a szokás még a Heian-korból ered, amikor a japánok le is törték és kezükbe vették a fa egy kisebb, levéllel borított ágát, hogy még közelebbről gyönyörködhessenek benne. Az ünnep így magában hordozza a hitet, a természeti szépség csodálatát, és nem utolsó sorban a természeti környezet iránti tiszteletet.

Momiji_1
A számtalan momijigari helyszín között pedig nem könnyű a választás,

A legszebb momijigari helyszínek

A gyakran ábrázolt tokiói nyüzsgést látva nehéz elképzelni, de Japán kétharmadát valójában erdő borítja, így számtalan misztikus helyen gyönyörködhetünk a színes falevelekben, amelyekből a japán művészek mindig is örömmel merítettek inspirációt, és manapság is kedvelt fotós témák. A levelek szeptemberben kezdenek el színt váltani az ország legészakabbi részén, Hokkaidón, az ország déli részén pedig november közepéig borulnak vörös és sárga árnyalatokba a fák. Akárcsak a Sakura esetében, erről a vörös levél vonulásról is tudósítanak az időjárás jelentésekben.

Arashiyama
Arashiyama

Noha a tájak mesés szépsége, az ünnep izgalma egyre többeket csábít ilyenkor a szigetországba, ahhoz, hogy a lehető legjobb időben érkezzünk, érdemes szakértő segítségét kérni. A számtalan momijigari helyszín között pedig nem könnyű a választás, de a Japánspecialista szakértői összeállították a legszebb úti célokat azok számára, akik ősszel kívánják felfedezni a japán tájak szépségeit.

Arashiyama_1
A legszebb őszi úti cél

„Olyan helyekre kalauzoljuk utasainkat, ahol megelevenedik a szamurájok és gésák egykori világa, az ősi Japán hangulata lengi be az utcákat és parkokat. Útjainkból nem maradhatnak ki az ország legfontosabb látványosságai sem, ám ilyenkor kissé letérünk a megszokott ösvényről, és felderítjük az ország rejtettebb arcait, vidéki csodáit. Az őszi japán vidék számos látnivalót tartogat, így azért, hogy minél többen megcsodálhassák, utazásainkat még kedvezőbb áruvá tettük” – tette hozzá a JTB kiutaztatási üzletágát vezető Simon Karolina.

Őszi japán divat
Őszi japán divat

A legszebb momijigari helyszíneket felvonultató lista első helyezettje, a Kyoto nyugati külvárosi körzetében található Arashiyama, vagyis „viharhegy”, ahol megfigyelhetjük a színes levelek kavalkádját, illetve különféle zenei és táncelőadásokon vehetünk részt. Sőt, akár az Oigawa-folyón úszó hajókról is megcsodálhatjuk a mesés hegyoldalakat.

A látvány mellett kényeztessük a ízlelőbimbóinkat is
A látvány mellett kényeztessük a ízlelőbimbóinkat is

A Tochigi megyei Nikkónak és környékének változatos tájai egészen kora ősztől késő őszig csodálatos és színpompás látványt nyújtanak, így ez a terület a második legszebb momijigari helyszín a Japánspecialista ajánlása szerint. (Képek: sajtóanyag)

Káprázatos ruhaköltemények Japánból – Szájtátva néztük!
Ha a japán öltözködésre gondolunk, a többségnek a kimonó jut eszébe, vagy az extrém színekben, extravagáns darabokban megjelenő manga rajongók. A szigetország öltözködési szokásai azonban nem is állnak annyira távol az európai ízléstől.

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!