Facebook hozzászólás

Anyunak mellrákja van! Mi lesz most vele, velünk?

Hazánkban évente 6-7 ezer nőnél diagnosztizálnak emlőrákot. Ez ugyanannyi családot, férjet és partnert, nagyjából kétszer ennyi gyereket, és ki tudja hány barátot, barátnőt érint. Az összefogás, a testi-lelki támogatás nemcsak életet, de kapcsolatokat és családokat is menthet.

A nők a családok legfőbb mozgatórugói. Saját feladataik mellett profin szervezik párjuk, gyerekeik életét. Mindig tudják, kinek, hova, hányra kell mennie, a bevásárló lista tartalmán kívül számon tartják a megbeszéléseket, dolgozatokat, családi- és gyerekprogramokat. A teendők mellett pedig mindig ráérnek egy kis játékra, beszélgetésre, lelki támogatásra. Ha a „család lelke” lebetegszik, néhány napra kiesik szerepéből, az általában okoz némi fennakadást. Hát még akkor, ha nem csupán egy influenzáról van szó, hanem annál sokkal többről.

Vonjuk be a családtagokat a betegség lelki terheibe, a gyógyulás folyamatába is
Kép: Pixabay

Nemzetközi felmérések szerint minden 8. nőnél kifejlődhet mellrák, így szinte nincs olyan, aki a családja, a baráti vagy az ismeretségi köre révén ne lenne érintett.A diagnózis a beteg mellett hatással van szűkebb és tágabb környezetére is. Nem elég, hogy az érintett élete egyik legnagyobb nehézségével néz szembe, de valahogyan meg is kell osztania a hírt hozzátartozóival, barátaival. Ez pedig óriási lelki terhet jelent. Nehéz – sőt, szinte lehetetlen – megtalálni a megfelelő időt, helyet, módot; megválasztani a megfelelő szavakat. Ezt a lépést azonban muszáj megtenni, hiszen a családtagok, barátok nemcsak a beteg lelki támaszai lehetnek a nehézségek közepette, de segíthetnek a napi feladatok átvállalásában is.

A betegség révén kialakuló helyzet szükségszerűen maga után vonja az addigi szerepek átalakulását, számos új, a családtagok számára addig ismeretlen szituációt teremt. A férjnek, partnernek jobban be kell szállnia az otthoni teendők ellátásába, a család menedzselésébe, a gyerekek pedig a házimunkában bizonyulhatnak nagy segítségnek, hogy anyu addig is pihenhessen egy kicsit. A testvér, a barátnő vagy a nagymama a legjobb kísérővé válhat a különböző vizsgálatok és kezelések során, de akár a család ellátásában is segíthet, amíg a beteg a kórházban van.

Fontos azonban, hogy ne csak a feladatokat és a szerepeket osszuk meg a családdal, de vonjuk be őket a betegség lelki terheibe, a gyógyulás folyamatába is. A gyereknek – saját szintjüknek megfelelően – meséljünk a betegségről. Mondjuk el, hogy milyen vizsgálatok, kezelések várnak ránk, mennyiben fog változni az életük az elkövetkező időszakban, mit jelent ez rájuk nézve. Ezzel az ő félelmeiket, szorongásukat is csökkenthetjük.

Hogyan segítsünk súlyos beteg hozzátartozónknak?
Miért pont velem történik ez? – kérdezzük, amikor egy közeli hozzátartozónk balesetet szenved, vagy éppen beteg lesz. A váratlan helyzetben gyakran pánikba esünk, holott éppen a segítségünkre lenne szükség. Mit tehetünk a katasztrófahelyzetekben?

Az is rendkívül fontos, hogy érzelmeinket, félelmeinket megosszuk társunkkal, hiszen csak így várhatjuk el tőle, hogy megértsen, segítsen, támaszunk legyen. A mellrák, illetve a hozzá kapcsolódó kezelések, műtétek miatt nőiességünk is csorbát szenved, ami párkapcsolatunkra is rányomhatja bélyegét. Beszélgessünk erről minél többet, ha kell, vonjunk be szakértő segítséget, forduljunk tanácsadóhoz, pszichológushoz, hogy a betegség lelki terheit is el bírjuk hordozni.

Azok a hölgyek, akik egyedül, társ és család nélkül kénytelenek megbirkózni a betegség terheivel, forduljanak barátaikhoz, csatlakozzanak különböző mellrákos csoportosulásokhoz, volt betegek köréhez, akik támaszaik tudnak lenni, tanácsot tudnak adni és átsegítik őket ezen a nehéz időszakon. Az AVON által működtetett, ingyenesen hívható Remény Vonala (06-80/40-44-40) is nagy segítséget nyújthat, hiszen itt szakértők válaszolják meg a telefonálók kérdéseit, félelmeit vagy adott esetben csak lelki segélyt nyújtanak az érintetteknek.
Az AVON Magyarország 2015. június 6-i, szombati mellrák ellenes sétájával és család napjával, a magunkra és egymásra való odafigyelésre, az önvizsgálat és a kötelező szűrések fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. A rendezvény mottója: „Sétálj velem, mert fontos vagy nekem!” azt fejezi ki, hogy nekünk, nőknek, édesanyáknak fontos szerepünk, feladatunk van. A társunk, a gyermekeink számítanak ránk!
“Bízunk benne, hogy az idei sétára minél több férj, társ és gyermek kíséri el az anyukákat, ezzel is jelezve, hogy fontosak számukra, hogy odafigyelnek rájuk és az egészségükre.”- ” – mondta Végh-Kósa Anita, az AVON Magyarország kommunikációs vezetője. „
Bővebb információ és részletes program: www.avonanokert.hu

Mozgással a mellrák is megelőzhető
Bizonyított tény, hogy a rendszeres testmozgás nem csupán a hangulatunkra van pozitív hatással, de számos betegség megelőzésében, illetve kezelésében is nagy szerepet játszik. Nemrégiben megjelent kutatások szerint az inzulinszint csökkentése által az emlőrák kialakulásának kockázatát is lényegesen lecsökkenti.

 

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

OTTHON

Felhúzza a vidéki ingatlanárakat a CSOK

Egyre nagyobb hatással vannak az ingatlanpiacra az állami támogatások, emelik az árakat, növelik a keresletet. Ez…

Földön járó kertápoló

Aktív kikapcsolódással is teljes lehet ez a négynapos ünnep. Nem mindenki szeret i csak strandolással tölteni…
1 / 347

CSALÁD

10+1 tipp a pénztárca- és környezetbarát autózáshoz – nemcsak szőkéknek

Nemrég egy német nő rossz üzemanyagot töltött a férje kocsijába. Amikor rájött, megpróbálta kiszivattyúzni a benzinkút nagy teljesítményű porszívójával. Egy darabig ment, de a…
1 / 139

DIVAT ÉS SZÉPSÉG

1 / 144

Család

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!