Facebook hozzászólás
2 460

Az álmok egy tanítóval kezdődnek…

Június első vasárnapja Pedagógusnap. Megünneplésére először 1952-ben került sor, ekkor átadták a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak. Mi most egy csokorra való szép idézetet gyűjtöttünk össze tanításról, tanítókról, iskoláról, és adjunk át, köszöntőképpen.

„Az álmok egy tanítóval kezdődnek, aki hisz benned, aki noszogat, ösztökél és fölsegít a következő lépcsőfokra, miközben meg-megbökdös egy hegyes pálcával, melyet úgy hívnak: igazság.” (D. Rather)

„Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem.” (Móricz Zsigmond)

„Ezek a csillogó fekete szemű gyerekek nem maguk váltották a belépőjegyet arra az útra, amit úgy hívunk: élet… Ha szemükbe nézünk, ugyanazt a sugárzást érezzük, ugyanazt olvassuk ki belőlük: itt vagyok, faragj az évek során embert belőlem…” (Várady J.)

„A pedagógus egyik legfontosabb feladata az, hogy minél gyorsabban és alaposabban úgy járjon el, hogy szükségtelenné váljék a tanítvány számára; és azután vonuljon vissza, időben távozzék el a színről, azaz szoktassa hozzá tanítványát az önálló gondolkodáshoz, munkamódszerhez, önismerethez, a célra törni tudáshoz; ezt nevezik az érettség küszöbének, amelyen túl a tanítvány már – MESTER.” (H. Neuhaus)

Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezd, hogy a munkásokkal fát gyűjtetsz és szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat, és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt. (Antoine de Saint-Exupéry)

„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni amit csinálunk és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.” (Szentgyörgyi A.)

iskola“A középszerű tanár magyaráz.
A jó tanár indokol.
A kiváló tanár demonstrál.
A nagyszerű tanár inspirál.”
/William Arthur Wardt/

 „Úgy gyönyörködj a fiatalokban, mint
Akik Téged folytatnak majd.
De nem magad vágyait, emlékeit álmodd újra bennük,
Ne kényeztesd, ne ünnepeld, ne szidd,
Inkább szeresd érdemük szerint, becsüld meg őket.

Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder,
Hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma,
Hogy önerejükből törhessenek utat maguknak.
S ne nyelje el őket a Lápok iszapja,
S a sivatag homokja.” (Keresztúri Dezső)

„Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba.” (Németh László)

emlékezés

(Képek: Pixabay)

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!