Facebook hozzászólás
376

„Belebetegedtem a válásomba”

A szakemberek körében régóta közismert tény, hogy – minden ellenkező vélekedéssel ellentétben – a házasság meghosszabbítja a férfiak életét. Az Iowa Állami Egyetem kutatói ezúttal a nők szemszögéből értékelték a házasságot – és úgy tűnik, hogy az elvált nők egészségi állapota jelentősen romlik néhány évvel azután, hogy megszabadultak férjüktől.

A Fred Lorenz vezette munkacsoport 400 Iowa államban élő vidéki nőt kérdezett ki egészségi állapotáról a kilencvenes évek elején illetve 2001-ben. Az első interjúnál a nők mintegy negyede volt friss elvált, és noha 7 százalékuk a válással járó komoly stresszről számolt be, az önmaguk által megítélt egészségi állapotuk összességében ugyanolyan volt, mint a házasságban élő nőké.

Tíz évvel később a helyzet jelentősen változott: az elvált nők már nem jeleztek magasabb stressz-szintet a válás miatt, viszont saját egészségi állapotukat 37 százalékkal rosszabbnak ítélték meg, mint házasságban élő társaik. (A kérdőíveken a nők 46 betegségről számolhattak be, mint pl. megfázás vagy szívbetegség).

Lorenz szerint a jelenségek hátterében nem a válás okozta közvetlen, hanem az egyedüllét kiváltotta következményes stressz állhat. Az egyedüllét, az anyagi nehézségek és a gyermeknevelés önmagában elég sok gondot jelent, amihez a vidéki nők esetében feltehetőleg még a kevesebb munkalehetőség is társul. Úgy tűnik tehát, hogy a házasság a férfiakhoz hasonlóan a nők számára is egyfajta védőfaktort jelent.

Forrás: www.medipress.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!