Facebook hozzászólás
987

Bata Éva várandós

Bereczki Zoltán ismét apa lesz

Óriás hírként robbant, hogy A mi kis falunk Tecája gyereket vár szerelmétől, Bereczki Zoltántól, akinek Szinetár Dórától már van egy tizennégy éves lánya.

A Bata Éva és Bereczki Zoltán két évvel ezelőtt szeretett egymásba a Centrál Színház Nemek és igenek próbái alatt. Már az első találkozásnál eldőlt minden.

„Akkor volt egy pillanat, egy kézfogás, amit nemcsak a tenyeremmel éreztem, hanem a gerincemen is végigfutott. Nem tudtam, hogy ebből szerelem lesz, de reméltem”– nyilatkozott anno érzelmeiről Bereczki a hot! magazinnak.

Nemek és igenek Fotó: Centrál Színház
Nemek és igenek Fotó: Centrál Színház

Egyelőre még sokat nem tudni a babavárás részleteiről, a színész menedzsere nem nyilatkozott bővebben, mindössze ennyit mondott: „Valóban igaz a hír. Mindenki nagyon boldog és mindenki nagyon jól van.”

A Blikk azonban színházi berkekből összegyűjtött pár információt.

Éva túl van az első trimeszteren, azaz a harmadik hónapon, így lassan már látható is, hogy babát hord a szíve alatt. Éppen ezért egy szakmai döntést is meg kellett hoznia, minden olyan színházban, ahol játszik, jelezte, hogy ha a következő hetekben, hónapokban esetleg beindul az élet, ő nem tudja vállalni a szerepeit, ugyanis egy sokkal nagyobb feladat vár rá idén – árulta el a lapnak egy belső ember.

Korábban Bereczki már beszélt arról a Best-nek, hogy a karantén megerősítette a szerelmüket és sikerült kialakítaniuk egy olyan jól működő rendszert, amiben lehetőség van arra is, hogy lányával, Zorkával legyen kettesben, arra is, hogy Évával romantikázzanak és természetesen arra is, hogy hármasban csináljanak programokat.

Szinetár Dóra és Bereczki kislánya, Zorka már tizennégy éves, és az új baba a harmadik féltestvére lesz. Édesanyja első házasságából van egy bátyja, Marci, aki már felnőtt fiatalember; Dóra és Makranczi Zalán szerelméből pedig egy öccse született 3 és fél évvel ezelőtt, Benjámin.
Hogy a mozaikcsalád kisfiúval, vagy kislánnyal bővül, azt még nem tudni.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!