Facebook hozzászólás
973

MEDDIG ÖRÜLHETÜNK AZ ISKOLÁNAK?

„Ebben a kifordított világban is a gyerekeink a legfontosabbak” – mondja a szakértő

Két hete elindult az új tanév, talán a történelemben először, a gyerekek örömére is, hiszen szükségük van arra, hogy saját korosztályukkal érintkezzenek. De az érintkezés szót maximálisan lelki értelemben kell venniük, ami csak az egyik nehézség a sok közül. Regős Judit szülő- és gyereknevelési tanácsadót kérdeztük arról, hogyan segíthetünk eligazodni ebben az új világban.

Regős Judit szakértő Fotó: saját
Regős Judit szakértő Fotó: saját
  • Mi dominánsabb ebben a különleges tanévkezdésben? Eufória, hogy együtt lehetnek a gyerekek, vagy a félelem, hogy együtt vannak? Illetve a kétség, hogy meddig tart? Hiszen máris több mint 50 iskolát bezártak.
  • Tulajdonképpen minden együtt. Hiszen egy egész világ él bizonytalanságban, nem meglepő, ha ez átjár mindenkit, merthogy a szüleikben is ez a kettősség él, és tudjuk, hogy a gyerekek átveszik a család rezgéseit. A szülő pedig maga a minta és referencia. Ezért, ha anyuka, apuka tétovázik, a gyerek megijed. Ugyanakkor azt sem szabad eljátszanunk, hogy nem félünk, hiszen a hamisság is átjön.
  • Zavarban vagyok, akkor a szülő mit csináljon, hogy megnyugtassa a gyereket, de ugyanakkor igaz is – maradjon?
  • Őszinte kommunikáció. Elmondhatjuk, hogy ez egy sosem volt helyzet, amiben minket is érnek meglepetések, amiben állandóan változnak a megoldási képletek, de mindent megteszünk azért, hogy nekik a lehető legjobb életük legyen. Hogy a világ egy időre leállt, hogy sok minden más lett, azt a gyerekek is tudják, bármilyen korban vannak is. Még egy pici baba is érzékeli, hogy a szülei egész nap vele vannak, szemben azzal, amikor anyukája, vagy apukája elmegy dolgozni. Akik pedig közösségbe jártak a karantén előtt, egyértelmű kiszakadást élhettek meg az addigi közegükből.
  • Nem lehet sokkoló most éppen az, hogy ezúttal az otthoni közegükből kell kiszakadniuk? Hogy túlságosan hozzászoktak ahhoz, hogy nem kell korán kelni, nagyon felöltözni se, hogy anya főz, stb. Nem lesz szükség egy kvázi második beszoktatásra?
  • Elképzelhető, hogy egy olyan kisgyereknél, aki keveset járt a karantén előtt közösségbe, elölről kell indítani a folyamatot, de általánosságban véve, a tanévkezdésnek mindenki örült.  A gyerekek azért, mert kortársaik között lehetnek; a szülők azért, mert visszatérhetnek a munkájukhoz és nem kell küszködniük az otthoni oktatással; a pedagógusok pedig azért, mert óriási teher volt számukra egy ismeretlen területen, mindenféle előkészület nélkül hitelesen tanítani.




  • Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!