Facebook hozzászólás
555

Május első vasárnapja

Egy nap, ami az édesanyákról szól

Lassan 100 éves múltra tekint vissza, hogy május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük. Legalábbis Magyarországon. Bár az anyák napja világszerte ünnepelt esemény, országonként eltér, mikor tartják.

Az anyák megünneplésének története – mint ahogyan szinte minden történelmi visszatekintés – egészen távolra, az ókori Görögországba nyúlik vissza. A mitológia szerint az anyaistennőnek, Rheának a tiszteletére tartottak nagy tavaszi ünnepséget.

Az Egyesült Királyságban Mothering Sunday-ként kezdett el terjedni az 1600-as évektől fogva, de az ünnep a XIX. században vált igazán jelentőssé. Julia Ward Howe költőnő, aktivista javaslatára Amerikában először 1872-ben ünnepelték az édesanyákat. 1907-ben Anna Jarvis elhunyt édesanyja, Ann Reeves Jarvis emlékére próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Hogy miért?

Május első vasárnapja van. Fotó: Depositphotos
Május első vasárnapja van. Fotó: Depositphotos

 

Ann Reeves Jarvis úttörő módon Mother’s Day Work Club néven klubot alapított a helyi nőknek, ahol gyerekgondozásra tanította az anyákat. Az első anyák napja 1908. május 12-én volt a nyugat-virginiai Grafton metodista templomban. Jarvis elhunyt édesanyjára fehér szegfűvel emlékezett. A szegfű azóta is a leggyakrabban ajándékozott anyák napi virág Amerikában. (A színes virággal az élő édesanyák előtt, fehér szegfűvel a már elhunyt anyukák előtt tisztelegnek.)

Anna Jarvis ezután elszántan küzdött azért, hogy az ünnep hivatalosan is a naptárba kerüljön. Az édesanyja munkásságának tiszteletére vívott harc sikerrel zárult: 1914-ben Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította. A történet aztán érdekes fordulatot vett. Jarvis elkezdett az ünnep ellen tiltakozni, mert szerinte azt a kereskedők rossz irányba vitték el, üzletet csináltak belőle.

Fehér szegfűvel a már elhunyt anyukák előtt tisztelegnek Amerikában (Fotó: pixabay.com)
Fehér szegfűvel a már elhunyt édesanyák előtt tisztelegnek a tengerentúlon (Fotó: pixabay.com)
95 éve ünnepeltük először

Magyarországon az anyák napja mindig május első vasárnapjára esik. Idehaza az 1920-as évektől fogva ünnepeljük. Petri Pálné államtitkár-felesége Amerikából hozta el az ünnep ötletét 1925 tavaszán: március 8-án munkásgyerekeknek tartották az első ünnepséget.

A kezdeményezést aztán felkarolta a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekötve. Három évvel később, 1928-ban pedig már egy miniszteri rendelettel mondták ki, hogy az anyák napja hivatalos iskolai ünnepély.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!