Facebook hozzászólás
1 205

KÜZDELEM A DEMENCIÁVAL

Fej vagy írás

Carli Pirie nagymamája és édesanyja is érintett volt az Alzheimer-kórban. Nagymamája negyvenéves korában mutatta a betegség első jeleit, ezért Carli mindig is úgy látta, különbözik a többi nagyitól – ám azt sokáig nem értette, hogy pontosan miben is más vagy miért? A nagymama életének későbbi szakaszában a nagypapa és más családtagok gondoskodtak róla. Amikor már speciális szakellátást igényelt, egy idősek otthonába költözött, ahol minden vasárnap meglátogatták szerettei.

Carli jól emlékszik rá, hogy édesanyja milyen sokszor mondogatta gyerekeinek, hogy ne hagyják, hogy ő is így járjon. Sajnos évekkel később mégis észlelte az Alzheimer intő jeleit anyján. Egy alapos kivizsgálás során az APP génmutáció jelenlétét mutatták ki szervezetében, ami a korai kezdetű Alzheimer-kór kialakulására hajlamosít – az ő családjukban pedig halmozódást mutat.

Édesanyja ma 58 éves és egy ápolási otthonban él. Mivel Carli tehetetlennek érezte magát, miután anyját korai Alzheimer-kórral diagnosztizálták, csatlakozott egy kutatási programhoz. Most úgy érzi, hogy hiába késő ez már az édesanyjának, ő maga visszanyerte a kontrollt az életében.

Fej vagy írás, Kép: felejtek.hu.
Kép: felejtek.hu.

Carli minden pár évben kiterjedt vizsgálatsorozatban vesz részt, melynek keretében emlékezeti és gondolkodási teszteket, agyi képalkotó eljárásokat és biológiai vizsgálatokat végeznek el vele. Ma már tudja, neki is 50 százalék esélye van arra, hogy örökölte a hibás génszakaszt – ám még nem szánta rá magát a genetikai tesztre.

A harmincadik születésnapján írt egy listát arról a 20 dologról, amit ötven éves koráig szeretne véghez vinni. Azért választotta az ötven éves korhatárt, mert édesanyja ennyi idős volt, amikor megállapították nála az Alzheimer-kórt. Az egyik ilyen cél a futóverseny teljesítése – jelenleg is a demenciakutatás elősegítésére rendezett jótékonysági maratonra edz.

Demenciával él a barátom

Demencia, lábnyomok a vízbe, Kép: felejtek.hu
Kép: felejtek.hu

Nagy kihívás lehet egy barátság fenntartása a demenciával élőknek. Mégis, egy olyan érzelmileg felkavaró időszakban, mint amikor valaki megtudja magáról, hogy Alzheimer-kórral vagy más demencia típussal kell megtanulnia együtt élni, egy barát támogatása, és a hétköznapok normalitásának érzése mindennél többet jelenthet. Sajnos azonban a valóság az, hogy a demencia diagnózisát követően sok barátság megszakad.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!