Facebook hozzászólás
1 310

Gyerek nélkül nincs boldogság?

Külföldön már évek óta folynak a kutatások azzal kapcsolatban, vajon azok a párok boldogabbak-e, akik nevelnek utódokat, vagy azok, akik ettől tudatosan elzárkóznak. A Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés arra volt kíváncsi, a magyar párok számára mit jelent a gyermekvállalás.

 

Tudatos gyermektelenség ide vagy oda, egy tavalyi felmérés alapján a hazai fiatalok még mindig úgy érzik, hogy a gyermekek természetes módon hozzátartoznak a boldogsághoz.Éppen ezért a tartós párkapcsolatok és a tudatos családtervezés fontosságát hirdető Ragaszkodj hozzá! kampány szeretett volna utána járni, hogyan viszonyulnak honfitársaink ma az utódnemzés kérdéséhez.

A több mint kétezer magyar pár bevonásával lezajlott Nagy Családalapítási kérdőív kitöltőinek válaszai alapján igen pozitív kép rajzolódik ki a felmérésből. Egyrészt 64 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy szeretne gyermeket vállalni a jövőben, akik pedig egyelőre nem terveznek a családalapítással, azok nem zárták ki kategorikusan annak lehetőségét a későbbiekben.

Ragaszkodj hozzá infografika
Ragaszkodj hozzá infografika
Eredmények…
A kutatás eredményei alapján készült mikrografikából pontosan kiderül a sorrend, hogy mi motiválja a válaszadó párokat a gyermekvállalásra.

Másodsorban pedig az látszik a kutatásból, hogy leginkább a gyermekhez köthető pozitív érzelmi többlet vonzó a kitöltők számára. Ennek megfelelően a sok nevetést és a leendő gyermekkel együtt eltöltött időt jelölték meg legtöbben fő motivációként, a második leggyakrabban megjelölt válasz alapján pedig azt érzik, akkor lesz értelme az életüknek, amikor szülővé válnak. A harmadik leggyakoribb indokként a gyermekek szeretetét jelölték meg a kitöltők.

Az is kiderült, hogy szerencsére a gyermekvállalás nem külső kényszer hatására történik, azaz nem a társadalmi nyomás hatására vagy a család elvárása szerint döntenek a magyar párok ebben a kétségkívül sorsfordító témában. Sőt, még csak nem is a baba érkezésétől remélik, hogy megjavul párkapcsolatuk. Ugyanis ezeket a válaszokat jelölték meg a legkevesebben.

Nem a pénz a legfontosabb a gyerekvállaláshoz
Miért szeretnének gyermeket vállalni a magyar párok? Mikor ideális szerintük a családalapítás? Mennyire tájékozottak a fogantatás témakörében? No és mi a legfontosabb a gyerekvállaláshoz? Megkérdeztük…

 

 

 

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!