Facebook hozzászólás
786

NEM ELÉG A MÓKUSKERÉK

Könyörgöm, adjatok legalább egy órát!

Legalább napi egyórás énidőre, azaz saját magunkra fordított időre van szükségük a magyarok 82 százalékának – derül ki egy, a 18-59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatásból. Az orvos szerint a kedvtelésből végzett, örömteli tevékenységeknek egészségmegőrző szerepe is van, ezért fontos, hogy valamilyen napi rutint alakítsunk ki az ilyen időszakok rendszeressé tételére.

Wellness, Kép: Carbona
Kép: Carbona

Sokan érezzük úgy manapság, hogy egyre kevesebb a saját magunkra fordítható idő, sőt, olykor még pihenés közben is valamilyen külső tényezőnek próbálunk megfelelni. Pedig azok a pillanatok, amelyeket felszabadultan, a saját örömünkre végzett tevékenységekkel töltünk el, hozzájárulnak kiegyensúlyozottságunkhoz, segítenek egészségünk megőrzésében. Hévíz egyik legismertebb és legexkluzívabb hoteljének országos reprezentatív kutatási eredményei alapján a magyarok többsége tisztában van az úgynevezett énidő  jelentőségével: a megkérdezettek 37 százaléka szerint naponta többször, 44 százalékuk szerint pedig legalább naponta egyszer fontos lenne beiktatni legalább egyórás énidőt.

Jó hír, hogy a kutatás szerint a többség jelenleg is tud akár többször napi egy órát magára fordítani: 27 százalékuk akár többször is, 33 százalék pedig egy alkalommal naponta. Magas ugyanakkor azoknak az aránya is, akiknek erre nem jut mindennap idejük: 22 százalék hetente néhányszor, 8 százalék egyszer tud saját időt teremteni magának, 9 százalék pedig még ennél is ritkábban.

Itt lazulunk a legszívesebben! Már kipróbáltad?

Hévíz, Kép: NaturMed Hotel Carbona
Kép: Carbona

A magyarok szerint Hajdúszoboszló, Hévíz és Bükfürdő a legnépszerűbb belföldi termálvizes fürdőhely – derül ki a NaturMed Hotel Carbona országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények alapján a hazai fürdőzés helyszínei széles körben ismertek, és a vendégéjszakák növekvő száma is alátámasztja, hogy fürdővárosaink a belföldi turizmus kiemelt célpontjai.

Dr. Somogyi Katalin, a hévízi NaturMed Hotel Carbona főorvosa szerint a saját idő megteremtésében sokat segít, ha rendelkezünk valamilyen napi rutinnal, például rendszeresen ugyanabban az időpontban sportolunk. A kutatás eredményei alapján ilyen módszert a megkérdezetteknek csak harmada (34%) használ napi, és 22 százalékuk heti rendszerességgel. A résztvevők 44 százaléka pedig egyáltalán nem rendelkezik olyan rutinnal, amely segítségével megteremti magának az énidőt.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!