Facebook hozzászólás
1 059

DÖBBENETES

Meg kell előzni az iskolai erőszakot, de hogyan?

Egyre nagyobb probléma az iskolai erőszak a Magyarországon. A szakértő szerint azonban prevencióval, konzekvens szülő-pedagógus kommunikációval és önvédelmi ismeretekkel visszaszorítható.

Egyértelmű jelek

– Az iskolai erőszak nemcsak a fizikai atrocitásokat, bántalmazásokat jelenti, hiszen ide tartoznak az olyan verbális formái is, mint a kiközösítés, a csúfolás, vagy a napjainkban egyre nagyobb teret kapó online zaklatás is – magyarázza Kovács Ildikó önvédelmi szakértő. Szerinte a gyerekek sok esetben nem mernek szólni erről, viselkedésük megváltozása azonban beszédes lehet.

Szomorú gyerek, csúfolódó diáktársak, Kép: noionvedelem.hu
Kép: noionvedelem.hu

– A nyitott gyerekből zárkózott lesz, az alapvetően is introvertált iskolás pedig dühkitörésekkel jelezhet. Tipikus az is, hogy megborul a nyugodt alvása: éjszaka felriad, álmában sír, kisiskolás esetében pedig akár be is pisilhet – teszi hozzá a szakértő, aki úgy véli, ennek oka az, hogy a gyermekek a napközben őket ért traumákat éjszaka dolgozzák fel.

A bántalmazások következményei azonban nappal is egyértelműek: beszédben előjön egy dadogás, tikkel, rágja a körmét, vagy tépkedi a haját. A szakértő szerint éppen ezért rendkívül fontos, hogy folyamatosan figyeljük gyermekünket és gyakran beszélgessünk arról, mi történt vele az iskolában, hogyan érzi magát, mi okozza a belső feszültséget.

Kommunikáció + együttműködés = megelőzés

Kovács Ildikó meggyőződése, hogy nemcsak szülő-gyermek kommunikációra van szükség az iskolai erőszak megfékezéséhez, hanem a pedagógusokkal való együttműködés is éppen olyan fontos.

– Egyeztessünk a tanárokkal, tanítókkal arról, hogyan telik a gyermekünk napja az iskolában, kikkel játszik mostanában. Ha egy korábbi barátság megromlik, tájékozódjunk róla, mi lehetett ennek az oka, volt-e köztük konfliktus. Ha egy korábbi barátság megromlik, tájékozódjunk róla, mi lehetett ennek az oka, volt-e köztük konfliktus. Beszéljünk arról, hogy ha a gyermekünk mindig a társaság középpontja volt, mi az oka annak, hogy mostanában inkább egyedül játszik – magyarázza a szakértő. Hozzáteszi, a meglévő információk alapján aztán dönthetünk arról, hogy a beszélgetések elegendők-e a gyermek számára, vagy érdemesnek tartjuk az alapvető önvédelmi ismeretek elsajátítását is.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!