Facebook hozzászólás
184

Megbeszélés közben indult meg a szülés

A háromgyerekes üzletasszony legkisebb gyermeke születésénél mindössze egy hétig volt szülési szabadságon, ugyanis a család érdekei úgy kívánták, hogy a férje legyen GYES-en. Az ingatlanszakértő szerint távollétében fontos dolgot tanulnak meg a gyermekei.

Henrietta anya, dolgozik, és boldog

Egy többgyermekes nőnek nincs könnyű dolga ma az üzleti életben, mégis sokan sikeresek amellett, hogy közben otthon anyaként is maximálisan helyt kell állniuk.

Így van ezzel Virág Henrietta, a Lions Buildings International ügyvezetője is, aki hét hónapos, kétéves és kilencéves gyermekét neveli amellett, hogy az ország egyik vezető ingatlanbefektetéssel foglalkozó vállalkozását irányítja. „Az utolsó szülésem nagyon érdekes volt. Délben még a belvárosban tárgyaltam, amikor éreztem, hogy valami nem stimmel. Elmentem az orvoshoz egy vizsgálati időpontra, ledudáltam az M3-ason a taxist, és amikor megérkeztem, szólt a doki, hogy már két órája elindult a szülés. Ez abszolút jellemző rám. Kutyafuttában megszültem, és onnan küldtem üzenetet az egyik ügyfelemnek, hogy holnap nem tudunk találkozni. Egy hét múlva viszont már újra megbeszéléseim voltak” – mesélte Virág Henrietta.

Az üzletasszony családjában úgy alakult, hogy a férje ment GYES-re. Nem volt más választásuk, Henrietta ugyanis nem tudta otthagyni a kapcsolatrendszerét, és mivel kettőjük közül ő foglalkozik aktívan az üzleti élettel, férje belement, hogy kezdetben otthon marad a kicsikkel.

Anya vagyok, nincs időm nőnek lenni
Nőként temérdek szerepben, helyen kell megfelelnünk, és zsonglőrként egyensúlyozunk ránk váró feladataink között. Közben azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, ki is életünk igazi főszereplője: önmagunk. Itt az ideje első helyre kerülnünk a saját életünkben, hogy anyaként is nőnek érezhessük magunkat!

Ez nem azt jelenti, hogy Heni nem törődik velük, sőt. „Annak a híve vagyok, hogy a gyerekekkel töltött időm értékes idő legyen. Akkor ne kezdjek el főzni, olvasni, vagy az e-mailjeimet olvasni, hanem csak rájuk figyeljek. A gyerekek azt az időt élvezik a legjobban, amikor száz százalékban rájuk koncentrálok. Odafigyelek arra, hogy a lányommal például legyenek csajos napok, amikor kettesben elmegyünk reggel a moziba a kedvenc meséjére, aztán egy étteremben beszélgetünk, úszunk, vásárolunk. A kicsik pedig azt értékelik, ha kimegyünk motorozni, hintázni vagy csúszdázni. Nagyon fontos a jó szervezés és az időgazdálkodás, és persze az átgondolt nevelés” – árulta el az üzletasszony, aki úgy gondolja, hogy távollétében fontos dolgot tanulnak meg a gyermekei. „Azt tanácsolom az anyáknak, hogy bátran dolgozzanak. Ne higgye azt senki, hogy nekünk 24 órában a gyerekkel kell lennünk. Régen az volt, hogy a gyerek hároméves koráig elválaszthatatlan az anyukájától, de szerintem a mai világban azt kell megtanulnia, hogy nem csak egy emberhez fordulhat, ha problémája van. Ugyanúgy fordulhat apához, anyához, nagyszülőkhöz vagy esetleg egy szomszédhoz. Meg kell szoknia, hogy nem minden választ egy embertől kap meg, és így később is sikeresebb lesz az életben.”



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!