Facebook hozzászólás
395

Olcsóbb és viccesebb, mint egy matektanár

Sok gyereknek az iskolai matekoktatáson túl további segítségre van szüksége, de a magántanárok közel százezer forintba is kerülhetnek félévente. Jóval olcsóbb alternatívát kínál a sajátos tudomány elsajátítására a hazánkban is egyre terjedő e-learning.

Minden második középiskolai diáknak nehézségeket okoz a matematikatanulás, ami meglátszik az osztályzatokon és a szöveges, életszerű feladatok nehezebb értelmezésén is.

Kapcsolódj rá! Kép: Pixabay
Kapcsolódj rá! Kép: Pixabay

A matek ez által gyakran utált tantárggyá válik, pedig a diákok későbbi beruházásaik, pénzügyeik irányításakor is nagy hasznát vehetnék.
Sok tanuló nem tudja megérteni az órán hallottakat, és mivel a szülők sem tudnak minden esetben segíteni, felszínre kerül a matekkorrepetálás szükségessége.

Egy magántanár átlagos óradíja manapság 2.500 forint körül alakul, egy alkalommal pedig általában két órát tartanak meg. Ha a gyermek négy hónapon át csak heti egyszer jár el az oktatóhoz, 80 ezer forintra is rúghatnak egy iskolai félév alatt a költségek.
A gyerek ekkorra az esetek többségében már kezdi megutálni és félni a matekot, a korrepetálás pedig egyfajta stresszforrássá válhat a tanára számára is. A korrepetálásra mindig szükség volt és szükség is lesz, de a magánóra kiváltására a XXI. században már kézzel fogható lehetőség az e-learning.

Az online oktatás előnye…
… hogy olcsóbb lehet a magántanárnál, hordozható platformon bármikor elérhető és gyors segítségnyújtási felület. Ezen túl innovatív, korábban megvalósíthatatlan megoldásokat használnak a tanulók figyelmének felkeltésére, de időkorlát sincs.

A mateking.hu 60 ezer felhasználójával hazánk egyik legnépszerűbb matek e-learning oldala, ahol sikerült makulátlanul kiaknázni az imént említett előnyöket.
A többszörös év honlapja díjas mateking.hu megálmodói azzal tették még kellemesebbé az online matekkorrepetálást, hogy a példákat és magyarázatokat finom humorral fűszerezték, így feloldják a tanulók matematika irányában kialakult feszültségét.

Az oldalon megtalálható a teljes középiskolai és egyetemi tananyag az analízistől a statisztikán át egészen a lineáris algebráig, amelyek megértését a tanulóbarát módszerekkel érik el.

Ráadásul míg egy magántanár akár félévente 80 ezer forintba is kerülhet, a mateking.hu-n jelenleg mindössze 1950 forint egy félév, amiért a teljes középiskolai matematika feladatgyűjtemény megoldásához hozzáférést kapunk.

Jaj, a matek miért oly nehéz nekem…?
Annak ellenére, hogy a magyar diákok töltik a legtöbb időt az iskolán kívüli matektanulással, a korábbi évekhez viszonyítva jelentős visszaesés történt – derült ki a PISA legutóbbi összefoglaló jelentéséből. Vajon mi lehet ennek az oka, és hogyan lehetnek a magyar tanulók hatékonyabbak a matektanulásban?


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!