Facebook hozzászólás
282

Öt dolog, amitől biztosan minden szülő falra mászik!

Több 2-3 éves korú gyerek szüleitől gyakran hallani, hogy nem bírják tovább, kiborítja őket a gyerek. Szörnyű ez az időszak, tanúsíthatom, borzalmas! A gyerekek nagy része teljesen megváltozik, az eddig szófogadó, és kedves gyermekből egy duzzogó, örökösen feleselő kis szörnyeteg lesz.

Ha a dolgok nem a kedvük szerint alakulnak, az ember a feje tetejére állhat, nem tud jól cselekedni, állandó veszekedés és duzzogás a vége. Ebben a korban, egy békés délután pillanatok alatt zajos csatatérré változhat, amikor csemeténk ádáz veszekedésbe keveredik velünk. Indulatát általában egy számunkra teljesen triviális és egyszerű dolog váltja ki. Neki azonban fontos és komoly a dolog. 

Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ebben a korban ezt a viselkedést nem a rosszindulat vezérli, hanem egyfajta frusztráció okozza. Kétéves gyermekünk a szó szoros értelmében egocentrikus, ami az jelenti, hogy mindent a maga szemszögéből néz és lát. Mindent a saját kénye-kedve szerint akar, és szinte felrobban a méregtől, ha nem úgy történik valami, ahogyan azt ő kigondolta. A gyermeknek valójában igenis számít, hogy a szülő mit mond, és egyáltalán nem szereti, amikor veszekedünk és bosszúsak vagyunk. Keresi a határait, és a mi felelősségünk, hogy meddig engedjük el. Muszáj most megfogni, és következetesnek lenni, mert később még nehezebb lesz.

Öt ok a hisztire:

1.      Ragaszkodunk ahhoz, hogy hagyja abba azt a kedvelt tevékenységet – pl. játékot -, amit eddig csinált, és jöjjön ebédelni, vagy tegyen rendet, vagy éppen itt a lefekvés ideje. Erre azonnal dühbe gurul és biztosak lehetünk, hogy hiszti lesz a vége.

2.      Ha gyermekünk alapvetően egy türelmetlenebb típus, biztosan felbosszantja, ha valamit nem sikerül kiraknia, beillesztenie, helyére raknia. Sokat segít a szülői példamutatás, a kitartásra nevelés, hogy nem szabad mindent azonnal feladni, előbb vagy utóbb sikerülni fog. Valószínű eldobja, odavágja, vagy csak egyszerűen feladja a játékot.

3.      Ha valamit nagyon szeretne, AKAR, és nem kapja meg – pl. csokit az áruházban -, azonnal hisztizni kezd. Ilyenkor se lát, se hall, csak azt tudja, hogy szeretné megkapni a hőn áhított édességet. Erre is csak azt tudom tanácsolni, hogy legyünk következetesek, ha már elutasítottuk a kívánságát, ne hátráljunk meg, inkább ajánljunk fel neki valami mást, például egy szép, piros almát.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!