Facebook hozzászólás
388

Pénzzel tömik a német gyerekeket

Minden korábbinál több zsebpénzt kapnak a gyerekek Németországban egy kedden bemutatott felmérés szerint, de a legtöbb ünnepre is általában pénzt kapnak ajándékba.

Hami nyolcezer forintnál is több a zsebpénz – Kép: Pixabay

A 6 és 13 év közötti korosztály tagjai átlagosan 27,56 euró (8200 forint) zsebpénzt kapnak havonta Németországban, ami minden korábbinál több, és 30 centes emelkedés az egy évvel korábbihoz képest az Egmont Ehapa kiadóvállalat évente elvégzett vizsgálatának 2013-as eredménye szerint. A felmérés alapján minél nagyobb a gyerek, annál több zsebpénzt kap, a 6-9 éves korosztályban fejenként átlagosan 19,47 euró jár, míg a 10-13 évesek körében 34,47 euró.

A német gyerekek „bevétele” nem csak a havi zsebpénzből áll. Szinte minden ünnepen pénzt kapnak ajándékba, születésnapra például átlagosan 61 eurót, karácsonyra pedig 79 eurót. Majdnem minden második – 40 százalék – akkor is kap egy kis pénzt, ha jó jegyet visz haza, és 23 százalékuk akkor is, amikor besegít a háztartási munkába. A pénzt elsősorban édességre, magazinokra, képregényekre, és gyorséttermi enni- és innivalóra költik – mutatta ki a gyerekeknek szóló médiatartalmak – például képregények és okostelefonra fejlesztett alkalmazások – előállítására és forgalmazására szakosodott kiadó.

A német gyerekek médiafogyasztására jellemző, hogy nem könyv nélkül nőnek fel, 81 százalékuk hetente legalább egyszer olvas könyvet. Ezen belül 10 százalék a digitális könyvolvasót használók aránya.

gyereket? Miből?
A családok pénzügyi helyzete, a megtakarítások magyarországi piaca az elmúlt években komoly átrendeződésen esett át, az utóbbi években egyre inkább az öngondoskodás került előtérbe. Ennek a trendnek számos oka van: a 2008 óta elhúzódó válság gazdasági bizonytalanságot hozott magával, felismerte a lakosság, hogy csak magára számíthat, óriási a hitelállománya, a létfenntartásnak egyre magasabbak a költségei.

Az internetet a nagyobb gyerekek szinte kivétel nélkül használják, és a kisebbek többsége is internetezik. A 10-13 évesek körében 94 százalék, a 6-9 évesek körében 51 százalék a legalább hetente egyszer internetezők aránya. A korosztály egészét tekintve a relatív többség, 44 százalék főleg e-mailezik. 36 százalékuk  leginkább zenét hallgat, 33 százalék pedig társalkodik valamely csevegőprogram révén. A felhasználók 30 százaléka elsősorban az iskolai feladatok megoldásához gyűjt anyagokat, 13 százalék pedig mindenekelőtt oktatási célú programokat, alkalmazásokat használ.

Saját személyi számítógéppel a 6 és 13 éves kor közötti német gyerekek 26 százaléka rendelkezik. Mobiltelefonja vagy okostelefonja 49 százalékuknak van. A 10-13 éves korcsoportban magasabb, 69 százalékos ez az arány, míg a 6-9 éves korcsoportban alacsonyabb, 27 százalék.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!