Facebook hozzászólás
784

5 TIPP A VIZSGÁHOZ

Tudni kell érettségizni matekból

Alig két hónap múlva kell érettségizni matekból. A felkészülés sokaknak kínlódás. Sőt, még csak ott tartanak, hogy most kezdik átismételni a 4 éves anyagot. De vajon valóban jó úton járnak-e akkor, ha átrágják magukat az egészen?

Elsőre furcsán hangozhat, de a matematika érettségire elsősorban nem matematikát érdemes tanulni, sokkal inkább matematikából érettségizni kell megtanulni. Az érettségi feladatai ugyanis – bár alapjában véve általában nem nehezek – sokszor szokatlan módon kérik számon a középiskolában megszerzett tudást. A feladatsor második felében, rendszerint több részfeladatból álló komplexebb kérdések várják a diákokat, ahol az egyes részfeladatok néha akár 3-4 különböző témakört is érinthetnek. Gyakran megesik, hogy ezeket a témaköröket a diákok még csak nem is ugyanabban a tanévben tanulják, emiatt pedig nehezükre esik összekapcsolni az adott feladaton belül az egyes témákat egymással.

Matekérettségi-2018, Kép: e-Palatábla-alapítvány
Kép: e-Palatábla Alapítvány

Egy másik érdekes trend, hogy a középszintű érettségik feladatai között jelentős arányban fordulnak elő kombinatorikával, valószínűségszámítással és statisztikával kapcsolatos feladatok. Jóval nagyobb arányban, mint amekkora súllyal ezek a témakörök a 4 év tananyagában szerepelnek. Vagyis a felkészüléskor érdemes különös figyelmet szentelni ezeknek a témáknak.

Ezért is fontos, hogy a diákok lehetőleg minél több korábbi érettségi feladatsort megoldjanak gyakorlásképpen a közeljövőben. Ebben tud most segíteni egy új ingyenesen elérhető fejlesztéssel az innovatív megoldásairól már eddig is ismert, ötszörös Év Honlapja díjas mateking.hu weboldal.

Egy olyan felületet hoztak létre, ahol a diákok valódi érettségiken tudják tesztelni tudásukat. Amikor egy feladatot megoldanak, utána leellenőrizhetik eredményüket az érettségi hivatalos megoldókulcsa segítségével, hogyha pedig elakadtak, vagy nem a helyes eredmény jött ki, akkor két lehetőség közül is választhatnak. Megnézhetik az adott feladat részletes videós megoldását, vagy pedig választhatják azt is, hogy az adott témakört átnézik, begyakorolják a témakörre jellemző magyarázó feladatok segítségével. Ezek után újra megpróbálhatják megoldani az adott feladatot, remélhetőleg már sikerrel.

Tanulás, Kép: pixabay
Kép: pixabay

A fejlesztés tartalmaz egy videós archívumot is, ahol 2012-ig visszamenőleg az összes középszintű matematika érettségi megoldása megnézhető. De ahogyan a mateking.hu vezetője, Mosóczi András is hangsúlyozza, bár nagyon hasznos lehet néhány érettségi videós megoldását megnézni, önmagában csak nézni azért kevés. Éppen úgy, ahogy hiába nézünk meg egy dokumentumfilmet a Mount Everest megmászásáról, a látottak után ne induljunk el megmászni, mert nem fog sikerülni, az érettségivel is az a helyzet, hogy ha csak nézzük, akkor nem fog menni. Tehát csinálni kell, gyakorolni és arról pedig, hogy meglegyen szükséges elszántság és kedv a gyakorláshoz, a mateking.hu jól megszokott vicces és laza stílusa gondoskodik.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!