Facebook hozzászólás
443

Cukisággal nyert a 4 éves Boglárka a világversenyen

Ismét fantasztikus magyar siker született gyermek szépségversenyen! A 4 éves Nagy Boglárka lett a kategóriájának legjobbja a Little Miss & Mister Galaxy versenyen Bulgáriában.

35 gyermek részvételével rendezték meg a Little Miss & Mister Galaxy világversenyt 4 és 16 év közötti gyermekeknek múlthéten Bulgáriában. Dél-Afrika, India, Brazília, Ukrajna, Románia, Bulgária és Oroszország mellett Magyarország is képviseltette magát. A 4 éves Nagy Boglárka, a 11 éves Tarsoly Zsófia és a 10 éves Alföldi Bence is szép eredményeket értek el.

A győztesek
Eredményesek voltak a magyar versenyzők

A hódmezővásárhelyi Nagy Boglárka cukiságával kápráztatta el a közönséget és a zsűrit. Míg minden gyerek a betanult koreográfia szerint vonult végig a színpadon, a 4 éves kislány egy fénycsóvát kezdett kergetni. A bájos közjáték és Boglárka szépsége annyira megtetszett a bíráknak, hogy kategóriája legjobbja lett. Emellett a legbájosabb versenyző különdíját is megkapta.

A világ egyik legrangosabb gyermek szépségversenyén a két másik magyar induló is jól teljesített: Zsófi tehetsége és szépsége miatt a talent és beauty kategória győztese lett, korábban Dubaiban is szép eredményt ért el. Bence a kategóriájának talent győztese lett. Sőt, a kisfiú anyukájára, Melindára is felfigyeltek a szervezők, s felkérték, hogy induljon egy anyukák számára szervezett külön versenyen.

mindenki a lehető legnatúrabb módon mutatta meg a szépségét
Mindenki a lehető legnatúrabb módon mutatta meg a szépségét

„Ezen a megmérettetésen tilos volt a lányok sminkelése, mindenki a lehető legnatúrabb módon mutatta meg a szépségét és a tehetségét. Így talán még nagyobb eredmény, hogy idén ismét bebizonyítottuk: nem csak felnőtt, hanem gyermek kategóriában is szép eredményeket tudunk elérni. Nagyon büszke vagyok a három gyermekre, remekül helytálltak” – mondta Bartalovics Ildikó magyar versenyigazgató, aki hozzátette: április 9-én lesz a Little Miss Hungary előválogatója, ahová még várják a jelentkezéseket a littlemisshungary@gmail.com e-mail címen.

Boglárka legközelebb Törökországban és Dominikán képviseli Magyarországot, Bencét Bulgáriába hívták vissza, Zsófia pedig Las Vegasba utazik legközelebb egy versenyre. (Képek:sajtóanyag)

Amerika táncbajnoka lehet kilenc magyar tinédzser
Egészen az amerikai világbajnokságig juthatnak a Hungarian Hip Hop Dance Championship kategóriánkénti legjobb táncosai. A VB részvételt tűzte ki célul az ország első, 13-16 éves lányokból és fiúkból álló hip hop válogatottja is, akik nem bízzák a véletlenre a továbbjutást. Profi szakértői csapattal a hátuk mögött szeptember óta heti 10-14 órát edzenek, hogy valóra váljon a dédelgetett álom, bejusson a csapat a világbajnokság középdöntőjébe.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!