Facebook hozzászólás
360

Hoppá! Rózsaszín a szépség foga!

Sokaknak feltűnt, hogy nem szokványos a Nemzet Szépe 2018-as szépségkirálynőjének megválasztott Fenesi Krisztina mosolya. A 21 éves nagyváradi egyetemista egyik fogán rózsaszín elszíneződés látható, amit direkt nem szeretne eltüntetni.

Fenesei Krisztina, Kép: sajtóanyag
Így pont nem látszik… Kép: sajtóanyag

Széles mosollyal fogadta az egyedi tervezésű koronát és a szalagot a Nemzet Szépe, amikor megválasztották. Az ünneplés közben készült fotókon többen így szúrták ki, hogy nem átlagos a 21 éves nagyváradi egyetemista fogsora. A kommentelők közül többen bírálták a zsűrit, amiért olyan győztest választottak, akinek elszíneződött az egyik foga.

– Krisztina fogai miatt rengeteg támadást kapunk. A Nemzet Szépe zsűrije azonban nem ennek ellenére, hanem ezzel együtt választotta meg őt királynőnek. Ez egy veleszületett elszíneződés, ami még aranyosabbá teszi a mosolyát, ahogyan ő fogalmaz, ez a ‘rózsaszín szexepilje’, amin nem is akar változtatni – mondta Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapító-tulajdonosa.

A halványrózsaszín-barackos elszíneződés Fenesi Krisztinát egyáltalán nem zavarja. Mint mondta, el lehetne tüntetni, de ő nem szeretné.

– Megoldás lenne ráragasztani egy műfogat, de én nem akarom. Mivel a Nemzet Szépe királynője lettem, végképp nem akarok semmi műt hordani, még csak egy mű fogat sem. Egyáltalán nem zavar, amikor tükörbe nézek, sőt, nagyon szeretem.

Nem a világbéke győzött…
Fenesi Krisztinát választották a 2018-as Nemzet Szépe győztesének. A 21 éves egyetemista nem egyedül képviseli majd Balin Magyarországot: egy közönség kedvenc is csatlakozhat hozzá.

Úgy gondolom, hogy amíg így elfogadom és szeretem magamat, ez a ‘hiba’ másokat sem kellene, hogy zavarjon – nyilatkozta a Nemzet Szépe 2018-as királynője.

Fenesi Krisztina a Nemzet Szépe előtt egyébként már megnyerte a szülővárosa szépségversenyét és a divatiparban is komoly sikereket ért el: fellépett a milánói és a temesvári divathéten is, ahol neves divattervezők kollekcióit mutatta be. A temesvári hölgy az indonéziai Balin, a Miss Nation nemzetközi mezőnyében képviseli majd Magyarországot.

Magyar lesz a Nemzet Szépe
A nagyváradi szépség már aláírta a szükséges papírokat, várhatóan néhány hónapon belül hivatalosan is felveheti a magyar állampolgárságot a román mellé. Fenesi Krisztinának muszáj volt megkérnie hivatalosan az állampolgárságot, ugyanis anélkül nem indulhatna a Miss Nation Global döntőjében, Balin.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!