Facebook hozzászólás
296

Leesett az állunk, amikor Rúzsa Magdit így láttuk

Az olasz divat iránt rajongók most örülhetnek a napokban megnyílt budapesti üzletnek, ahol kedvüknek és pénztárcájuknak megfelelően válogathatnak az eklektikusan elegáns, könnyed vonalvezetésű és gazdag színpalettájú kollekcióból. A megnyitón  Borbély Alexandra, Epres Panni, Osvárt Andrea és Rúzsa Magdi is megjelentek, akik a márka egy-egy gyönyörű darabját viselték.

„A divatmárka idei őszi kollekciójával egy bűbájos, varázslatos utazásra hív egy titkos kertbe, ahol luxus anyagokat, puha, finom volument és lágy sziluetteket tár elénk. Az Andrássy út Budapest egyik legszebb helye, turisztikai célpont, ugyanakkor a magyar vásárlók számára is egy központi helyszín. Koncentráltan vannak itt jelen a nagy világmárkák, s azt gondoljuk, itt tényleg megtiszteltetés üzletet nyitni, s egy márkát forgalmazni. Nagyon bízunk benne, hogy mind a magyar, mind a külföldi vásárlóink szeretni fogják majd az új üzletünket” – mondta a márka hazai kereskedelmi igazgatója, Kocsis Rozália.

max&co_3
Foto: Just Creative

„A színpadon kívül is imádok öltözködni. Az anyukámtól egész életemben azt láttam, mennyire fontos, hogy egy nő minden helyzetben nő legyen, – s ebben a szemléletben a szép ruhák igen előkelő helyen állnak. Szeretem a divatot és igyekszem követni is, annak ellenére, hogy sokszor naponta többször kell más-más ruhában megjelennem a színházi és filmes szerepeim miatt. Persze fontosnak tartom, hogy mi az, ami valóban jól áll nekem, amiben jól érzem magam, szerintem egy nő 30 éves korára már tudja, mi az, ami valóban ő. Az itt bemutatkozó márka igazán stílusos, nehéz is volt kiválasztani a megfelelő darabot, annyira gyönyörű az új kollekció. Végül egy sötétzöld nadrág és felsőrész kombinációra esett a választásom, általában csak ruhát és ceruzaszoknyát szoktam viselni, örülök, hogy most végre kiszakadhattam egy kicsit ebből” – mondja mosolyogva Borbély Alexandra, a Testről és lélekről c. magyar film főszereplője, aki egyébként a bohókás, izgalmas szabású darabok szerelmese.

Vagány színek, vagány minták!
Már június eleje óta tombol a nyár! Nem mindegy, hogy ilyen időben mivel kápráztatjuk el a pasikat! A Premier Outlet stylistje összegyűjtötte azokat a ruhadarabokat, melyekben te lehetsz a kánikula királynője! Ne hagyd ki!

Osvárt Andrea színésznőként a hétköznapjaiban kevésbé követi a trendet, inkább kényelmes darabokkal kompenzálja, hogy egész életében professzionálisan öltöztetik. A különleges üzletnyitóra most egy extra türkizkék overált választott.

„Ha tehetem kényelmes ruhákat, lapos cipőt és nadrágot hordok a hétköznapjaimon, persze azért elegánsan öltözködök, és minőségi darabokat viselek.Ennek a márkának a  ruháit régóta kedvelem, olasz a férjem, így hamar találkoztam a márkával, van is egy-két darabom tőlük. Ezt a türkizkék overált egyből kiszúrtam most az üzletben, még nincs otthon ilyen stílusú ruhám, így ez külön öröm számomra. Később kiderült, hogy az üzletvezető is egyből ezt tette nekem félre” – meséli Osvárt Andi, aki férje oldalán érkezett az üzletnyitóra.

Kép: Just Creative
Kép: Just Creative

„Azért szeretek nő lenni, mert épp amilyen lábbal kelek fel, úgy öltözködhetek. Ha épp rocker hangulatban vagyok, akkor olyan ruhát veszek fel, ha romantikusabba, akkor olyat, ha pedig a nőies, szexi énem szeretném megvillantani, akkor ez alapján választok a gardróbból. Figyelek az arányokra, szeretem az egészséges középutat, a túlzásokat kerülöm. Mindig kell egy valami, amitől igazán Magdis lesz a szett, egy kalap, egy csizma vagy egy különleges kiegészítő. Ahol igazán szeretem kiélni magam az öltözködés terén, az a színpad, intenzív típus vagyok, így mindig oda kell figyelnem, hogy mit választok: mi az amiben jól tudok mozogni és ki is tűnik a háttérfényben. Sokszor persze pont azért, mert van alkalmam öltözködni, hétköznapokban csak egy farmert kapok fel trikóval. Ezzel a márkával már évekkel ezelőtt találkoztam, Milánóban kiszúrtam egy szuper háromnegyedes bőrkabátot, amit azóta is hordok fellépéseken és a hétköznapokban is. Nagyon letisztult, finom darabok, amik hosszú éveken keresztül ott lehetnek a gardróbban. Ez a ruha, amit most viselek, egyből megtetszett, a piros szín egyébként is nagy kedvencem.” – mondja Rúzsa Magdi, aki egy nyárias, romantikus darabban jelent meg az üzletmegnyitón.

Mi villanjon és mi nem?
Nagy változáson mentek át a fürdőruha trendek az elmúlt 100 évben: mára a hosszú ujjas, fürdésre kitalált fürdődresszektől eljutottunk az egészen parányi bikinikig. Azonban divat ide vagy oda, érdemes odafigyelnünk arra, hogy testalkatunknak megfelelő darabot válasszunk. Mielőtt választunk, érdemes egy tükröt elővenni, és megfelelő önkritikával nézni a látványt! Csak hasznossá válhat!

Epres Panni, az est háziasszonya inkább a klasszikus divat kedvelője. Szereti a letisztult, egyszerű színeket és ritkán visel mintás ruhákat. Ezzel szemben most egy gyönyörű pillangós zöld hosszú ruhában ejtett mindenkit ámulatba.

„Egyértelműen a sokoldalúság, a jól variálhatóság a kulcsa a márka 2017-es őszi kollekciónak, mely eklektikusan elegáns, könnyed vonalvezetés és gazdag színpaletta jellemzi. Merész színhasználatot mutat: jádekő, karmazsinvörös/bíbor illetve a karamell dominál. Eklektikus, romantikus és cool. Az őszi kollekció buja fodrokkal, természetes drágakövekkel díszített luxus anyagokkal, simogató gyapjúval illetve pillangó és katicabogár motívumokkal csábítja a vásárlókat.”” – mondta Toronyi Gabriella, stílustanácsadó.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!