Facebook hozzászólás
555

NEM ELŐSZÖR MERÜL FEL A GYANÚ

Donald Trump feleségdublőrt használt?

Kommentelők szerint dublőr helyettesítette Melania Trumpot a hétvégén. Például szokatlanul mosolygós volt.

Az Amerikai Egyesült Államokban már minden a novemberi elnökválasztásról szól. Országszerte megkezdődtek a korai szavazások, illetve a két elnökjelölt is javában kampányol: a republikánusok élén ismét Donald Trump indult, míg a demokraták jelöltje Joe Biden. A két politikus utolsó vitáján azonban nem érvelésük kavarta fel leginkább az állóvizet, Melania Trump fotói láttán valósággal megvadult az internet – írja a femina.hu. 

Valóban kicsit más az arca. Fotó: Getty Images
Valóban kicsit más az arca. Fotó: Getty Images

A felvételek október 22-én készültek a first ladyről, mielőtt helikopterre szállt volna férjével, hogy együtt elinduljanak a Fehér Házból a vita helyszínére, a Tennessee állambéli Nashvillbe. A képek futótűzként terjedtek el a Twitteren a hétvégén, ugyanis a kommentelők szerint nem az igazi Melania szerepel rajtuk.

Ezután mindent elárasztottak a #Fake Melania, azaz #Kamu Melania hashtaggel ellátott posztok. Ezekben azt taglalták a hozzászólók, mennyire nyilvánvaló, hogy Trump elnök egy hasonmást bérelt fel, hogy helyettesítse feleségét, akiről úgy vélték, nem volt hajlandó részt venni az eseményen.

Valóban kicsit más ... Fotó: Fox News
Valóban kicsit más … Fotó: Fox News

Egyesek szerint az állítólagos dublőrt fogai árulták el, míg mások úgy gondolták, a nő túlságosan mosolygósnak és jókedvűnek tűnt az igazi Melaniához képest. Azt is sokan árulkodó jelnek tekintették, hogy az arcát teljes egészében nem igazán lehetett látni, hiszen vagy hatalmas, sötét napszemüveget, vagy maszkot viselt.

„Sosem hittem az összeesküvés-elméletekben, de száz százalék, hogy ez a nő nem az igazi Melania” – írta valaki.

Nem most először vádolták meg Trumpot hasonlóval. Először 2017-ben a The Guardian egyik riportere, Marina Hyde vetette fel, hogy az államfő egy színésznővel helyettesíti olykor-olykor kedvesét, ha ő valami miatt nem tud megjelenni mellette.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!