Facebook hozzászólás
1 107

RAJONGÓK MÉG NE ÖRÜLJENEK!

Jön a Sztárom a párom 2. része?

Hugh Grant benne van a Sztárom a párom folytatásában, de olyan csavarral, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog…

Azokat világsikereket, mint amilyen a Sztárom a párom is, egyszerűen nem akarjuk elengedni, ezért mindenki abban reménykedik, valamikor elkészül a folytatás is. Nos, mivel 21 évvel ezelőtt volt a premier, ifjonti hévre nem számíthatunk, sőt, ha Hugh Grantre bízzák a forgatókönyvet, akkor inkább egy pszicho-thriller látszik körvonalazódni.

Így ért véget a film 21 évvel ezelőtt Fotó: Pinterest
Így ért véget a film 21 évvel ezelőtt Fotó: Pinterest

Annál is inkább, mert ahogy a 60 éves Grant, úgy a tegnap 53. évét betöltő Julia Roberts se vágyik már romantikus komédiák főszerepére. És nem pusztán koruknál fogva, hiszen pl. az Egyszerűen bonyolult, vagy a Minden végzet nehéz című filmek kifejezetten az 50-es, 60-as korosztály szerelmi életét boncolgatják – mindkettő igencsak szórakoztató módon, zseniális színészekkel. Sokkal inkább szól a távolságtartásuk annak, hogy azóta beértek, úgy színészként, mint emberként, és mélyebb mondanivalóval bíró mozikat akarnak csinálni.
Grant ráadásul ez év elején igazán rosszfiút játszott az Úriemberek című filmben, és sokkal jobban tetszett neki ez a karakter, mint a kedves, vagy csélcsap szépfiú szerepei.  Ezért arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni a Sztárom a párom folytatását, így válaszolt:

„Megcsinálnám szívesen, de úgy, ahogy az életben is van. Vagyis lenne a filmben egy förtelmes válás, méregdrága ügyvédekkel, sárdobálással, zokogó gyerekekkel, akik egy életre lelki sérültekké válnának. Egy ilyen moziban benne vagyok, hogy láttassam azt a szörnyű hazugságot, amit ezek a filmek sugallnak és amit mindenki el akar hinni: hogy a ‘happy end’ a normális. De ez csak egy irreális elvárás, ami megmérgezi a kapcsolatokat.”





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!