Facebook hozzászólás
367

SÚLYOS BETEGSÉGEN ESETT ÁT

Rékasi Károly: koronavírus-gyanúval vizsgálták

A visegrádi esküvőjére készülő, és újabb műtét előtt álló Rékasi Károly az elmúlt hetekben koronavírusra utaló tüneteket produkált. A kezdeti pánik után gyorsan tesztet csináltatott.

„Múlt hét csütörtökön a forgatáson már élesen fájt a torkom és furcsán reszelős lett a hangom. Az egyik kolléganő meg is jegyezte: tetszik neki az új, rosszfiús tónus” – emlékezett vissza Rékasi a Blikk-nek, aki ekkor még nem gyanakodott komolyabb bajra. Csakhogy délutánra nagyon rosszul lett, mintha kiszállt volna belőle az erő, és minden levegővételért meg kellett küzdenie. Azonnal megszólalt benne a pániksziréna.

 

Még sem koronavírus. Fotó: youtube
Még sem koronavírus. Fotó: youtube

 

A színész azt meséli, bár láza nem volt, olyan gyenge volt, úgy érezte, egy lépést sem tud menni. A lélegzetvétel szabályos küzdelem volt, hallotta, ahogy sípol, hörög a tüdeje. Képtelen volt elmenni a háziorvoshoz, inkább kihívta.

„A vizsgálatok kétoldali tüdőgyulladást mutattak ki. Pénteken készült nyál- és vérminta alapján koronavírusteszt, szerencsére negatív lett, ahogy két nappal korábban a produkció szokásos kórházi vizsgálata is vírusmentesnek mutatott”– mondta a Barátok közt Bartha Zsoltja.

Nem is érti, hogy betegedhetett meg ennyire: „‘Soha nem volt még tüdőgyulladásom, a stúdiót nem hűtik túl, a kocsiban is vigyázok a klímával, otthon pedig egyáltalán nem használom. A forgatáson kívül, ahol elképesztően precíz óvintézkedések mellett dolgozunk, szinte sehová nem megyek. Múlt hét elején látogattam meg édesanyámat Zsigmond fiammal együtt, remélem, őket nem fertőztem meg. Néhány nap múlva esedékes a kontrollvizsgálat”.

Rékasi abban bízik, nem romlik tovább az állapota, és ha a harmadik koronavírus-tesztje is negatív lesz, újra munkába állhat.

A Barátok közt gyártója, az UFA Magyarország az április végi újrakezdés óta szigorúan betartja a biztonsági intézkedéseket és rendszeresen végeztet koronavírus-tesztet a stábtagokkal, gyanús tünetek alapján pedig azonnal. Így történt Rékasi Károly esetén is, szerencsére az eddigi PCR-tesztek nem igazolták a koronavírust.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!