Facebook hozzászólás
761

Egy kozmetikus mester jótanácsai

Mit tehetünk fiatalságunk megőrzéséért?

Manapság egyre több divatcég dolgozik szépen ápolt, ősz hajú modellekkel, és sokan is követik az 50- 60 feletti influenszereket. A kor manapság nem szégyen, sokkal inkább követendő példaként tekintünk azokra a hölgyekre, akik dinamizmusukat és fiatalos lendületüket megőrizve, a külsőt és a belsőt összhangba hozva harmóniát és szépséget sugároznak. Ez végre egy egészséges, jó irány, ellentétben az elmúlt évekre jellemző szemléletmóddal. Tóth Katalin kozmetikus mester gondolatai következnek.

Gyakran tapasztaltam már a 40 évesek körében is, hogy félelemmel tekintenek az elkövetkezendő éveikre, különösen a menopauza okozta változásokra. Sokan már a 30-as éveikben olyan beavatkozásokhoz folyamodnak, amelyek még teljesen indokolatlanok.

Elterjedt az a szemléletmód is, hogy nem lényeges a rendszeres igényes bőrápolás és a kozmetikai kezelés. Ilyenkor szokott elhangzani az a mondat: „mindegy, majd úgy is feltöltetem, felhúzatom az arcomat.” Jellemzően pont ezek a hölgyek szokták agyon szoláriumoztatni, vagy napoztatni az arcukat. Ez az alapvetően hibás szemléletmód abból ered, hogy nem ismerik a bőr anatómiáját és működését. Bőrünk a legnagyobb felületű szervünk, az összes többi szervünk és az egész szervezetünk állapotát visszatükrözi. A gondolataink és a lelki állapotunk pedig hatással vannak az egész szervezetünkre, így a bőrünkre is.

idős szép modell
Manapság egyre több divatcég dolgozik szépen ápolt, ősz hajú modellekkel, mert a kor már nem szégyen. (Fotó: depostiphotos)

Tehát az első lépés, amit a fiatalság megőrzéséért és a fiatalodásért tehetünk nem más, mint az egészséges életmód. Mivel testünk sejtjei folyamatosan cserélődnek, megújulnak ezért tőlünk függ, hogy ezt a változást milyen irányba befolyásoljuk.

Lássuk tehát, mit tudunk kozmetikai és lelki szinten tenni szépségünkért:

Megelőzés: az antiaging első lépése

Már a 30-as éveinkben fokozottan ügyelni kell a fényvédelemre és a megfelelő hidratálásra. Jótékony hatású, ha minden évben az őszi-téli hónapokban csináltatunk valamilyen bőrmegújító kúrát. Ez lehet gyümölcssavas vagy mikrodermabráziós kezelés. Ilyenkor a bőr felső rétegének, a hámrétegnek a sejtjei teljesen kicserélődnek és ezzel egy üde, friss bőrképet kapunk. Ez visszaszámlálást jelent a bőr életkorában. Egy ilyen kúra után a bőr minden funkciója javul, a faggyútermelődés normalizálódik és az arckrémek jobban felszívódnak és hasznosulnak. Az anti-age kezelések és kozmetikumok lényege, hogy a bőr saját megújuló képességét támogatják. Legfontosabb alapeleme, hogy a kollagén rostok képződését elősegítik, ugyanis ezek adják a bőr szerkezetében a szilárd tartást. A kor előrehaladtával, túlzott napozás, vagy szoláriumozás hatására, valamint az ösztrogénszint fokozatos csökkenésével a kollagén rostok képződése egyre lassul, majd leáll. Ilyenkor a bőr egyre jobban megnyúlik, rugalmatlanabb és ráncosabb lesz. Ezért annyira fontos, hogy rendszeresen stimuláljuk a kollagén képződését.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!