Facebook hozzászólás
678

Egy érzés, amire mindannyian vágyunk

A boldogság nyomában a Boldogság Világnapján

Az egyetlen dolog, amit mindannyian szeretnénk: boldognak lenni. Ennek az érzésnek világnapja is van, március 20-án ünnepeljük! Magyarország a világ 53. legboldogabb országa a 2020-as World Happiness Report* szerint, javuló tendenciával. Tudjuk, hogy a boldogság és az életkor összefüggenek egymással, de nem felétlenül úgy, ahogy gondoljuk! Ennek a különleges napnak az apropóján a vezető szenior telefongyártó, a Doro a boldogság és az életkor összefüggéseit kereste.

A World Happiness Report világszerte 156 országban méri a globális boldogság állapotát, olyan kérdésekre összpontosítva, mint a boldogság szintjének változása, vagy a nemzetet érintő egészségügyi problémák. 2020-ban Finnország a világ legboldogabb lakosaival az első helyet szerezte meg, zsinórban harmadik éve megelőzve Dániát, Svájcot, Izlandot és Norvégiát. Érdekesség, hogy a világ 10 legboldogabb nemzete között 9 Európában található. Magyarország 2020-ban a világ országai közül az 53. helyen állt, ezzel az EU legboldogtalanabb országai között van, ugyanakkor az előző évekhez képest javuló tendenciát mutat. Az elmúlt évtizedet nézve a világ harmadik legnagyobb javulása figyelhető meg nálunk.

A boldoság egyáltalán nem csak a fiatalok kiváltsága. Fotó: Depositphotos
A boldoság egyáltalán nem csak a fiatalok kiváltsága. Fotó: Depositphotos

 

Az öregség paradoxona
Tudjuk, hogy a boldogság és az életkor összefügg, de nem feltétlenül úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk. Talán meglepő, de a boldogság az életkor előrehaladtával bizony növekedhet! A kutatók azt találták, hogy a 80-90 éves korosztály általában nagyobb elégedettségről és szociális jólétről számolt be, mint a tinédzserek és a fiatal felnőttek.
A gerontológusok ezt az öregség paradoxonának nevezik: azok az idősebb emberek, akik életük során számos kihívással és veszteséggel néztek szembe és nehézséggel küzdöttek meg, ők ellenállóbbá, szívósabbá váltak. Annak ellenére, hogy az idősebbeknél gyakran tapasztalható a fizikai, vagy a kognitív képességek csökkenése, a fiatalabb felnőttekhez képest mégis elégedettebbnek, boldogabbnak érzik magukat.

Pozitív Európa
A jelenlegi körülmények ellenére egy másik tanulmány is megerősítette az idősek körében növekvő pozitivizmust. A Doro szenior telefongyártó felmérést végzett a 65 éven feletti idősek  körében, hogy megvizsgálja az egészséghez és az idős korhoz való hozzáállásukat. A 2020 tavaszán, nyugat-európai országokban végzett felmérés azt mutatta, hogy az európai idősek pozitívan viszonyultak az öregedéshez.

Egyértelmű többség (80%) mondta, hogy elégedett az életével, és a válaszadók több mint fele (61%) úgy érezte, könnyen megtalálja a helyét a mai világban. A német idősek kiemelkednek a tömegből, elutasítva azt az állítást, hogy ma nehéz megtalálni a helyüket a világban.
A válaszadó idősek többsége (71%) továbbra is tele van élettel, és nem érzi magát öregnek – a felmérés szerint. A megkérdezettek több mint fele (58%) magabiztos abban, hogy egy esetleges baleset esetén el tudná látni magát. A válaszadók csupán egyharmada (34%) aggódik amiatt, hogy családja az idő előrehaladtával teherként tekint majd rá. A felmérésben résztvevők fele (53%) azt is mondja, hogy nem fél az öregedéstől. Összességében a felmérés azt találta, hogy az idősek pozitívan és hittel tekintenek a jövőre, még a legidősebb életkorúak is!





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!