„Emlékszem egy juhászgyulára…” (2. rész)
„Teljesen passzív, szenvedésre teremtett lélek, akinek természetes levegője a halk búsongás. Nem élt a való világban, álom-életet teremtett magának, vágyakból, sejtelmekből, látomásokból.” – írja az irodalomtörténész, kritikus Schöpflin Aladár.
S valóban a Nyugat első nemzedékéhez tartozó Juhász Gyula szomorú hangú poéta volt. Legfőbb személyiségjegyévé a szomorúság vált, a testetlen áhítozás, a lemondás és a reménytelenség: „Várom a fölkelő napot, bár/Tudom, hogy nékem nem ragyog már” (Sorsom, 1925). Érzékeny, de passzív lélek volt. Kivételes empatikus képességgel rendelkezett, ezért is lehetett a „magyar bánat és emberi részvét költője”. S ez vált élete legnagyobb bűnévé: a szinte beteges szenzibilitás, mely máshol erénynek számít. A legfőbb életeleme a sóvárgás volt. Csendes, visszahúzódó lélek…
Vargha Kálmán, az egyik Juhász Gyula monográfia készítője, így összegzi legfőbb jellemzőit: „Egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, s a végekre való száműzetése, tragikus betegsége meg pesszimista kedélyvilága csaknem kezdetektől fogva rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú, a rezignált bánat, ő maga pedig <>.”
Juhász 1917. évi betegsége előtt egy grafológus készített jellemzést róla, ezt az első themata őrizte meg: „Iskolázott, intelligens, komoly gondolkodású. Nyugodt természetű. Zenekedvelő. Szereti a társaságot. Barátait megbecsüli. Erős határozó képességű. Munkában pontos és precíz. Nem hangos természetű. Kevésbé vallásos. Egyenes, őszinte karakterű. Jó megfigyelő. Jó szívű.„
S most következzenek a kortársak és barátok, közeli ismerősök karakterrajzai:
Oláh Gábor, a kedves évfolyamtárs a pesti egyetemen, a levelező barát, így jellemezte Juhászt (1931): „Az Egyetem táján szokott feltűnni egy másik, sovány, csontfehérarcú filozopter; szeme, mint a fekete gyémánt; vastag ajkai szögletében korai szatírráncok, homloka is barázdás; de keskeny koponyája mögött adathalmazok és ítéletek döbbentő sokasága kavarog; rohanó eleven Lexikon, mindent tud, mindenhez ért; a Négyesy -órák félelmetes svádájú szónoka, remek vitatkozó; miniatűr szomorkás kis versek kolostori költője. Nem régen hagyta ott a piaristák rendházát, nem bírta sem teste, sem lelke a szubordinációt: szabad polgárembernek állott az élet sodrában, s filozófiát hallgat az egyetemen, ahol majd brutális rendőr kardja vagdalja össze kezét egy politikai tüntetés zűrzavarában. Ismeritek. A kis Juhász Gyula; a kedves szomorúságok énekese… „
Hozzászólás zárolva.