„Emlékszem egy juhászgyulára…” (2. rész)

 Eőrsi Júlia meglátogatta Juhászt 1914. március 6-án történt öngyilkossági kísérlete után a Rókus-kórházban, ilyennek látta: „Fakósárga kún arca pirult, ernyedt keze keményebb, és szemében, sötétbarna tatárszemében tűzvész kerekedett. Ez a szempár a csúnya arcban szinte nem volt embernek való. Alatta kicsiny és görcsös orr, balról nagy barna szemölcs, fölötte nagy és boltozatos homlok, sárga, mélyedéstelen, hátul hosszú és szabálytalan koponya védelmezte.”

Máramarosszigeti tanítványai egyike, Pogány Sándor így idézte föl első benyomásukat különös tanárukról: „Juhász megállott a katedra előtt, és szótlanul nézegetett bennünket. Ez a pillanat elég volt ahhoz, hogy az egész osztály szívébe zárja ezt a szomorú, csendes embert.” Így folytatja a jellemzést: „Míg az idő engedte, minden délután az Iza folyó túlsó partján, a Szalaván-hegy tövében üldögélt órákon át, vastag füzettel és ceruzával a kezében, egy eldugott padon. Néha a Tisza partjáról nézte az elrohanó habokat.(…) Kollégái becsülték, de nem szerették. a Kispipa vendéglőben étkezett, mindig egyedül ült az asztalnál. Újságot vagy folyóiratot forgatva várta, hogy a pincér kiszolgálja. Távol tartotta magát a vidéki városka konvencionális életétől. Kevés emberrel érintkezett.”

 Az édesanyja fia kapcsán egy ügyetlen kis gyermekre emlékszik vissza: „Úgy kezeltük Gyuluskát, mint egy gyereket. Semmit sem lehetett rábízni, üzletben sohasem járt, a pénz értékéről fogalma sem volt. Egész fizetése kávéházra és szivarra ment el. (…) Rengeteget járt a temetőbe, órákat töltött a sírhantok fölött.”

 Ideges nyugtalanságát személyiségjegyének tekinthetjük. Eőrsi Júlia így vélekedett a költő viselkedéséről: „Juhász soha, életének egyetlen szakaszában sem tudott órák hosszáig egyfolytában feltűnés nélkül nyugodtan viselkedni. Nem tudott egy helyben ülni, nem volt képes sokáig emberek között maradni. Nem akart, meg sem próbált normálisan dolgozni.”

Juhász Gyula szemeire többen is felfigyeltek. Ha a szem a lélek tükre megállapításra gondolunk érdekesnek tűnhetnek a következő impressziók. Eőrsi szerint: „Ez a szempár rakéták és üstököslángok, csillagsugarak és könnyekbe tört fények szülőhelye.”, „szemében, sötétbarna tatárszemében tűzvész kerekedett. Ez a szempár a csúnya arcban szinte nem volt embernek való”, Ladomerszky Margit: „Megpillantottam torzonborz szakállas arcában furcsa, szomorúan fénylő, fekete szemeit. S ezek a furcsa, szomorúan fénylő szemek egyszerre felém világították a nekem oly kedves verssorait”, Oláh Gábor: „szeme, mint a fekete gyémánt”, „Csak mély tüzű sötétbarna szemében lobogott valami fanatikus láng”, „tulajdonképpen a szemei mondták el igazán: mit akar”, Grezsa Ferenc szerint: „apró szemeinek belső fénye, mély tüzű lángja megszépítette” Halasi Andor: „zsivány fekete szeme mindig csillogott, mint a parázs”, Miskolczy Dezső: „Az én emlékeimben így néz reám, éber, csillogó szemeivel.” Juhász verset is írt szemeiről: