„Emlékszem egy juhászgyulára…” (2. rész)
„Teljesen passzív, szenvedésre teremtett lélek, akinek természetes levegője a halk búsongás. Nem élt a való világban, álom-életet teremtett magának, vágyakból, sejtelmekből, látomásokból.” – írja az irodalomtörténész, kritikus Schöpflin Aladár.
Sokat könnyeztek e szegény szemek
Sirattak örömet és életet,
Miket hiába kerestek.
Sokat vakultak e fájó szemek
Bölcs könyvek öreg lapjai felett,
Mikből hiába tanultak.
Sokat tágultak e beteg szemek
A csodák és az örvények felett,
Mikbe szédülni szerettek.
Ma mosolyognak már e vén szemek
Tűnt örömek és tűnt kinok felett,
Miket örökre megáldok!
(A szemeim, 1919)
Folytatás következik.
(Részletek: Pató Erika: A „meghívott halál” Juhász Gyula életében és költészetében című szakdolgozatából.)
Hozzászólás zárolva.