Juhász Gyula 1.rész

            Ez a dolgozat arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa, hogy a végső, a „sikeres öngyilkosság”, amely 1937. április 6-án véget vet Juhász Gyula életének, nem egy elkeseredett pillanat következménye, hanem a költő éveken át magában hordozta az önpusztítást, a depresszió és az öngyilkosság teljesen összefonódott nála. „Sokszor megkérdeztem tőle: miért lett öngyilkos? Nem kaptam rá igazi választ. Később szoros együttlétünk alatt bomlott csak ki előttem az egyszerű tény bonyolult indító oka. A betegség csírái benne voltak…” – írta Eőrsi Júlia (1889-1958), a fiatal újságírónő, az egyetlen nő, aki viszonozta a beteg poéta érzéseit; ápolta és gondoskodott róla mellbelövése után.

Az irodalomtörténet bőven tartalmaz öngyilkos költőkre, írókra vonatkozó adatokat, de a  „szegedi bús dalnok” esetében alig található irodalomtörténészi-pszichológusi kutatás. Igaz, diagnózisa ismert: dokumentáltan depressziós volt, több öngyilkossági kísérlettel, pszichiátriai osztályos kezeléssel. (Zonda, 1995). Ebben az írásban a „bánatos költő életének árnyékosabb részeivel” szeretnék foglalkozni. Megvizsgálni, Juhász Gyula személyiségét, azt, hogy kortársai hogyan látták, hogyan kódolódott pszichikai alkatában az öngyilkossági hajlam. Megpróbálni összegyűjteni az okokat, a „meghívott halált” generáló külső-belső tényezőket. Feltárni, mi volt a betegsége, az milyen összefüggésben volt az önpusztításával, és  mit is gondol saját maga erről. Végezetül szeretném rekonstruálni azt az önpusztításokkal, betegségekkel terhelt folyamatot, mely elvezet a költő földi szenvedéseinek lezárásához.

            Juhász Gyula életműve nagy mértékben életrajzi vonatkozású. Juhász világosan és művészien írt meg versben és prózában mindent, amit magáról tudatni akart. Életének egy-egy fontos eseményére többször is visszatér versben. Lírájának darabjai és prózai írásai bevezetnek a művész érzelemvilágába és gondolatmenetébe. Így életének pontosabb megismerésében bátran hagyatkozhatunk életművére. Öngyilkossága pszichodinamikájának vizsgálatakor nem is hívhatunk mást segítségül, mint műveit és a kortársak feljegyzéseit, hiszen egy szerencsétlen véletlen folytán eltűntek betegségének kórházi dokumentumai. Ha az öngyilkossági tett felől közelítünk Juhász életművéhez, szemünk – még a laikusé is – rögtön kétségbeesett segélykérésre lesz figyelmes. A szuicidológia, az öngyilkosság tudománya „cry for help„ –nek, (Farberow, 1981) „segélykérés”–nek nevezi a halálvágy, a meghalni akarás szóbeli kifejezését, ami azt a vágyat fejezi ki, hogy azok, akiknek ez a kommunikáció szól, felismerjék a jelzés mögötti elkeseredést és reagáljanak arra (Temesváry, 1995). A szuicidium egyik legfőbb lélektani eleme általában az ambivalencia, az ellentétes érzelmek, az élni és meghalni akarás egyidejű jelentkezése. Juhász Gyula öngyilkosságában is lényegi elem a meghalni akarás és az életben maradás együttese, valamint ennek szóbeli kifejezése. Költeményei nagy részét ilyen segélykéréseknek tekinthetjük. Fájdalmas, bánatos hangú költemények ezek, melyek a költő szerencsétlen sorsát, fájó magányát, számkivetettségét hivatottak megénekelni.