Miért mi vagyunk a legjobbak káromkodásban?
Tucatszám hallunk az emberi együttélés során alantas, szitkozódó, obszcén, káromkodó, átkozódó szövegeket utcákon, tereken, tömegközlekedési eszközökön, a médiában, sőt, közéleti szereplők közötti szóváltásban is.
Ebben jók vagyunk…
Előítéletek, hétköznapi megfigyelések is vannak arra nézve, hogy léteznek úgynevezett káromkodósabb népek, s ezek alapján előkelő helyen áll a magyar”.
Ezek a hétköznapi megfigyelések azt is igazolják, hogy az angolhoz vagy a némethez képest a magyar sokkal változatosabb, képiesebb káromkodásokat ismer, de elismerik, hogy az olasz képes a legkacifántosabb káromkodásokra.
Istenkáromlás tekintetében az élen járunk, míg a lengyelek, az angolok, a franciák, a dánok és a svédek mind tartózkodnak Isten szidalmazásától. A bosnyákoknál pedig nem az anyát, hanem inkább az apát sértik, mivel erősen patriarchális a társadalom.
A magyarok káromkodásában van valami, ami máshol nem jellemző – ezt egyetlen szóval ‘hungaro-pesszimizmus’-nak nevezhetjük.
Kívülállók szemével nézve állandóan panaszkodnak a magyarok. A magas öngyilkossági ráta, az alkoholizmus és ezen belül a magyarokra oly jellemző töményszesz-fogyasztás mellé az erősebb káromkodási hajlam is társul, mint egyfajta önsorsrontó törekvés.
Viccelj, vagy cifrázd!
A káromkodás, a szitkozódás, mások „lebunkózása” érdemben nem segít, a zabolátlanul kifejezett agresszió nem kívánatos, mert csak pillanatnyilag csökkenti a feszültséget.
Nem alkalmas tehát az agresszió levezetésére, csak áthelyezi azt, így lelkileg kóros jelenségnek mondható, ugyanúgy, mint az elfojtás.
Le lehet szokni róla, ha képesek vagyunk kiépíteni én védő mechanizmusokat. Például viccelődünk szitkozódás helyett, vagy másképpen azonosulunk a helyzettel, a lényeg, hogy azt feldolgozhatóvá, elviselhetővé simítsuk.
Régebben a falvakban annak volt becsülete, aki a legjobban cifrázta. Követendő példaként egy csemege:
” Azt a fűzfán fütyülő, jégen kopogó rézangyalát annak a hétszínű szitán keresztül szűrt sistergő ménkűnek ,hogy az a bányászlámpaképű albán kecskepásztor tegye boldoggá hátulról! „
Évszázadokkal ezelőtt nem csak az egyház, hanem a világi hatóságok is szigorúan ítélték meg a káromkodást. Történeti források sok adatot őriznek a káromkodás büntetéséről, pl. a karcagi ref. egyház anyakönyvéből származik a következő feljegyzés (1745);
Hozzászólás zárolva.