„Most az enyészet kezében vagyok” – 1. (15. rész)
Újult erővel tőr rá a rettenetes betegség, az idegbaj. Ismét, most már véglegesen szétesik emberi világa. Szinte esdeklő vággyal hívja életének megváltásaként a halált. A Démon egészen hatalmába kerítette elméjét. Az életének utolsó felvonása az idegklinikai kezelésekről szól, mintha Ady kálváriáját választotta volna, egyik idegszanatóriumtól a másikig. (Néhány év múlva szinte ugyanezt ismétli meg József Attila is.)
A rém (1930) című vers így készült Juhász Szabó Lőrincnek ajánlotta. A lírikus megeleveníti a rémet, a betegséget, azt fejezi ki, amit a költő érez.
Bennem jár, hallom, mint kopog
Álomtalan, vak éjjeleken,
Kopog, dobog, indul, megáll,
És jár tovább hűségesen.
Figyeli néha, alszom-e?
Figyelem néha: alszik ő?
Fölöttünk ápolónk virraszt,
A végtelen és bús Idő.
Hiába várok, nem pihen,
Kopog, dobog, jár-kél a Rém,
S álmomban is hallom, amint
Föl és le jön-megy feketén.
Már néha azt hiszem: no most
Vállamra teszi ujjait.
De nem. Megint indul, megáll,
Megáll és indul. Árnya int…
(A rém, 1930)
1929. június 22-től július 6-ig otthon tartózkodott Szegeden, de vissza kellett mennie előbb a lipótmezei gyógyintézetbe, majd ismét a Schwartzer-szanatóriumba. November 13-án végképp hazaért Szegedre, mivel a szanatóriumi kezelés nagyon drága volt, havi 600 pengőnél is több, s elfogyott a Baumgarten-díj.
1929. november 22-én be kellett vonulnia a szegedi idegklinikára, hogy ott vesse alá magát gyógyító kúrának. A kerületi tisztiorvos utalta be, mert otthon „ön- és közveszélyesen” viselkedett; öngyilkossági gondolatokat hangoztatott. Tanka Dezső dr. tanársegéd és Stern Eleonóra frissen doktorált orvosgyakornokok végzik el a szükséges vizsgálatokat. Az eredmények a páciens várható gyógyulását mutatják, a zártintézetből való elbocsáthatóságát jelzik. Depresszióját ópiummal kezelték. Közben étvágygerjesztőket is adtak neki, hogy teste is felerősödjék. Így sikerült január végére földeríteni, majd 1930. március 8-án javultan hazabocsátani.
Ám a gyógyulás csak rövid időre szólt. Már július 16-án újból fel kellett venni az osztályra. Depressziója a növekvő adagok ellenére is alig enyhült. Az utolsó felvonás két helyszínen játszódott a Kálvária utcai idegklinikán és a Fodor utcai remetelakban. E két épület között ingázott a szerencsétlen beteg ember. 1931. július 3-án, egy évi kórházi ápolás után, hazaengedték. Alig telt el azonban pár nap, július 15-én mérgezéssel újból beszállították. Az altatónak rendelt veronálból többet vett be. Tizenegy nap múlva már hazaengedték. A világ elől elzárkózva, csöndes kis szobájában szenvedte mindennapjait. Derültebb óráiban írogatott (Hamu, 1932; A költőnek, 1932), s régi ismerősei közül csak Magyar László, a Délmagyarország ifjú munkatársának látogatását fogadta. Gyógyíthatatlannak tartotta magát, ingerelte mások egészsége, ezért menekült a magányba.
Hozzászólás zárolva.