Facebook hozzászólás
363

Veseelégtelenség a hasmenés járvány súlyos következménye

A veseelégtelenségről egyre többet hallani a németországi hasmenés járvány kapcsán, azonban keveset tudunk és beszélünk arról, hogy ez a kór nemcsak fertőzés következménye lehet, hanem pl. egészségtelen életmód vagy éppen a gyakran feleslegesen beszedett sok gyógyszer hatásaként is megjelenhet. Azok közé az ún. néma betegségek közé tartozik, amelyek tünetmentesek, aztán egyik pillanatról a másikra az életminőség nagyfokú romlását eredményezik. 

A veseelégtelenség az az állapot, amikor a vese nem – vagy csak csökkent mennyiségben – képes a méreganyagokat kiválasztani. Veséink nagyon sokáig képesek elvégezni a feladatukat akkor is, ha már drasztikusan, visszafordíthatatlanul károsodtak. Amikor azonban bekövetkezik a teljes veseelégtelenség, akkor a mérgező salakanyagok koncentrációja megemelkedik a vérben, ezt a jelenséget urémiának hívják.
A veseelégtelenségnek két típusát különböztetjük meg:
Akut (heveny) veseelégtelenségnél a veséket hirtelen éri károsító hatás, amiatt a vesék kis időre leállhatnak, de ezt követően részben vagy teljesen ismét működőképessé válnak. Ez az állapot bekövetkezhet nagy vérveszteség, pl. baleset következtében, de okozhatja vérmérgezés is. A nagymértékű kiszáradás szintén átmeneti veseleállással járhat, ezért például heveny hasmenéssel járó állapotoknál ez is előfordulhat.

A 2011. május elején indult, főleg észak-németországi betegeknél észlelt hasmenés járványt egy közönséges bélbaktérium okozza. Az új törzs többféle kórokozó tulajdonsággal rendelkezik, így képes a bélfal védelmi rendszerét kijátszva áthatolni és toxikus anyagokkal elárasztani a beteg keringését. A baktérium – amely a Enterohemorrágiás Escherichia coli (EHEC) csoportba tartozik – minden évben fertőz Európában és az Egyesült Államokban is, ritkán a mostanihoz hasonló nagy járvány formájában is. Magyarországon is évente több, izolált esetben volt igazolható EHEC törzs véres hasmenés hátterében, hazai nagy járvány kialakulására eddig nem volt példa.„

A fertőzés az érintettek többségében enyhe vagy közepesen súlyos lefolyású és spontán meggyógyul. A betegek egy részében azonban súlyos, életveszélyes szövődmény alakulhat ki (HUS – Hemolitikus Urémiás Szindróma), ennek jellemzője az akut veseelégtelenség és a vérszegénység. A szövődmény kialakulásáért egy méreganyag (toxin) felelős, amely az érpályát bélelő sejteket károsítva a vérlemezkék aktiválódásához, vér-rögösödéshez és a vörösvértestek széteséséhez vezet. EHEC fertőzést követő HUS szövődmény kialakulására hazánkban is volt példa minden évben, de az érintett betegek 1-2 hónap kórházi kezelést követően teljesen meggyógyultak, maradványtünet, tartós vesekárosodás nem alakult ki” – mondta Dr. Prohászka Zoltán, a Semmelweis Egyetem III. Sz. Belgyógyászati Klinika Kutatólaboratóriumának tudományos főmunkatársa, laboratórium vezetője.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!