Facebook hozzászólás
351

6 dolog, amit nem tudtunk a kötelezőről

Tudta, hogy jelenleg hazánkban a legolcsóbb a kötelező biztosítások díja? Szomszédjaink közül Ausztriában a legdrágább a biztosítás, ott a az ötszöröse, de a többi szomszédos országban is átlagosan a kétszerese a magyar díjnak az autósok által fizetendő díj. De van itt még más is, amiről még nem hallottunk…

Egy kis történelem
A gépjárművekre szóló kötelező biztosítás újkori története a 90-es évek elején kezdődött itthon. Addig az üzemanyag árába beépített és így minden tankoláskor megfizetett biztosítás ugyanis 1991. július 1-től került át a ma ismert – az egyes gépjárművekre külön-külön megkötendő, önálló, kötelező biztosítási szerződéskötési (KGFB) – formába. Az 1991-ben lefolytatott, első kampányban mindössze 5 biztosítótársaság közül választhattak az autósok, az átlagdíj akkor mindössze 7.500 Ft volt (!) és összesen 19 milliárd forintot fizettünk a kötelezőért. Az ezt követő években a biztosítók száma és a díj is folyamatosan emelkedett. 2003-ra a biztosítók száma 12-re, a kötelező biztosítás átlagos díja pedig 32 ezer forintra nőtt. Ekkor azonban történt valami, ami megváltoztatta a dolgokat és nemcsak a hazai biztosításnak, hanem a magyarországi internethasználatnak is hatalmas lökést adott.

1.Nálunk spórolni lehetett az Interneten

Az történt ugyanis, hogy 2003-tól kezdve az összehasonlító portálok autósok tömegeinek tették elérhetővé az akkor már 15 biztosító által kínált kötelező biztosítási ajánlatokat, díjakat. Az átlagosan megtakarítható 12-14 ezer forintnak és a hatalmas médiaérdeklődésnek köszönhetően autósok tömegei éltek az online alkuszok kínálta biztosítóváltási szolgáltatásokkal. Sokaknak ez volt ez első internetes vásárlása, sokan csak azért csináltak maguknak e-mail címet, hogy spórolhassanak biztosításaikon. Mindez több százezerre emelte hazánkban az akkoriban még igencsak alacsony online tranzakciószámot, ami a biztosítások mellett jelentősen hozzájárult az egyéb internetes vásárlások (webshopok) fejlődéséhez is. 2010-ben például 1,2 millióan cserélték le alig egy hónap alatt biztosításukat az interneten, mindössze néhány kattintással.

2.Legolcsóbb kötelező Európában

Az autósok említett magatartása Európában sehol sem látott versenyre ösztönözte a magyarországi biztosítókat. A verseny eredményeként a díjak 2012-re átlagosan 23 ezer forintra csökkentek a 2003-as 32 ezres szintről. Ez világrekord, ha figyelembe vesszük a majd 10 évvel korábbi, 32 ezer forintos díjat és az azóta eltelt időben bekövetkezett inflációt, melynek – normál esetben – a díjak növekedéséhez kellett volna vezetnie. Az online biztosítás magyarországi térnyerésének köszönhetően jelenleg hazánkban a legolcsóbb a kötelező biztosítások díja. Szomszédjaink közül Ausztriában a legdrágább a biztosítás, ott a az ötszöröse, de a többi szomszédos országban is átlagosan a kétszerese a magyar díjnak az autósok által fizetendő díj.

Kép: Pixabay
Kép: Pixabay

3.Több százezer jármű biztosítás nélkül

A díjak annak ellenére alacsonyak, hogy a járművek mintegy 10 százaléka nem is rendelkezik kötelező biztosítással és az ezen járművek által okozott károkat is a fizető  autósok által befizetett pénzből rendezik a biztosítók.

Ájulnak a tolvajok a céges autókra
A tipikus ellopott autó fehér színű, 7 éves, Ford vagy Volkswagen márkájú, és jó eséllyel céges flottához tartozik – derül ki a CIG Pannónia saját statisztikáiból. Lopás esetén a casco után kapott kártérítésből sem telik új autóra, ezért felértékelődött az úgynevezett vételár-biztosítások szerepe!

Ezeknek a biztosítatlan járműveknek a nagy része rendszám nélküli robogó (vagyis segédmotoros kerékpár). Sokszor a robogó-tulajdonosok sem tudják, hogy a segédmotoros kerékpárokra is kötelező KGFB biztosítást kötni, ha azok részt vesznek a közúti forgalomban. Mivel ezekre a járművekre nincs átíratás, a biztosítást sem kell felmutatni az okmányirodában. Rendszám vagy más, jól látható azonosító hiányában pedig a rendőrök is csak közúti ellenőrzéskor tudják észlelni a biztosítás hiányát.

4.A gyalogos ruházatát is kifizeti a kötelező gépjármű-biztosítás

Kevesen tudják, hogy a vétlen autós sérült járművében megsérült/megsemmisült, de az autóhoz nem tartozó vagyontárgyakat is megtéríti a károkozó autós kötelező biztosítása. A balesetben megsérült ruhánkat, táskánkat, sőt még a csomagtartóban szállított vagyontárgyat (pl. televíziót) ért sérüléseket is megtéríti a KGFB. Ugyanígy a kötelező biztosítás alapján kerül megtérítésre az elütött gyalogos ruházatában és nála levő tárgyakban keletkezett kár is, de ha egy kerítésbe vagy házba rohanunk bele, akkor is a KGFB biztosításunk terhére történik az okozott kár megtérítése.

Kép:
Kép:Biztosítás.HU

5.Év közben is lehet biztosítót váltani

A most folyó kampányban egymillió év végi évfordulóval rendelkező autós érintett. A többi, mintegy hárommillió autós azonban mára már ún. évközi évfordulóval rendelkezik, vagyis csak év közben válthat. Az egységes év végi évforduló eltörlését, azaz 2010. január elsejét követően vásárolt járművek biztosítási évfordulója ugyanis már nem december 31-e, hanem az adott járműre megkötött KGFB biztosítás kötésének a napja, ami természetesen autósonként más és más évközi dátum. Ezen autósok közül viszont – mivel nincs minden hónapban a novemberihez hasonló figyelemfelhívó kampány – kevesekben tudatosul, hogy nekik is minden évben van egy egész hónapjuk, amikor ellenőrizhetik díjaikat és dönthetnek a biztosítóváltásról.

Amikor csak pár milliméteren múlik a biztonságunk…
Egyre hidegebbek lesznek az őszi reggelek, elérkezett az ideje, hogy a biztonságos közlekedés érdekében autóinkat téli abronccsal szereltessük fel. Szakértők szerint nyári gumikon, vagy 4 milliméter alatti profilmélységű téli abroncsokon közlekedni a következő hónapokban nagy felelőtlenség.

6.Idén újraindult a verseny

A jelenlegi kampányban folytatódni látszik a díjak 2010 óta tartó folyamatos emelkedése és úgy tűnik, a váltók számának csökkenési tendenciája is megmaradhat. Pedig az átlagos díjemelés mértéke 26%-os, ami még az előző évek novemberi kampányaihoz képest is nagyobb, autósonként mintegy 5-8 ezer forintos éves emelés. Az átlagszámok mögött azonban észrevehetünk egy nagy változást. Nevezetesen azt, hogy a biztosítók újra versenyeznek egymással, azaz nem emelik egyöntetűen a díjaikat.
Az elmúlt 5 évvel ellentétben idén több biztosítótársaság is akad, aki szakított a díjemelési stratégiával és helyenként a tavalyival azonos vagy akár még kedvezőbb díjat is kínál ügyfeleinek. Így az az autós, aki ellenőrzi a 13 biztosító ajánlatait, akár még olcsóbb biztosítót is találhat magának novemberben. A most folyó kampányban a váltók átlagos díja a tavalyi 15.800 forint helyett 17.900 forint körül alakul, mely értékekhez természetesen hozzá kell még számolni a kötelező biztosításokat terhelő baleseti adót, ami a díjak 30 százaléka. A közel egymillió, most érintett autós 2017. november 30-ig dönthet a biztosítóváltásról.(Forrás: Anyagunk elkészítésében a Biztosítás.HU internetes alkusz volt segítségünkre)

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!