Facebook hozzászólás
208

A Képzelet Lovagjai

Idén február 20-án, 20 óra 20 perckor, egy középkori városban alakult meg Magyarország és Európa egyetlen olyan lovagrendje, amelyik kizárólag a gondolat és a képzelet eszközeivel kíván lovagi tevékenységet folytatni. A Lovagrend minden évben egy, a lovagok által közösen kiválasztott témában kívánja lovagi tevékenységét kifejteni; ezek természetesen a képzelet, a gondolat által járható, jobbítható, tökéletesíthető területek lesznek.

A Castrum Noster (Mi várunk) Lovagrend az Imagináció, azaz a Képzelet Lovagjainak rendje: olyan embereké, akik képzeletükkel, alkotó gondolataikkal adnak valami többletet a magyar társadalomnak.

„Írók, képzőművészek, zenészek, színészek, színházi emberek és tudósok csakúgy lehetnek az Imagináció Lovagjai, mint üzletemberek, hiszen az üzlet, a vállalkozás sem működik képzelet nélkül, mi több, személy szerint úgy gondolom, a jó, azaz sokak számára hasznos vállalkozások egyik forrása éppen a képzelet.” – fogalmazott Kollár László, a Castrum Noster Lovagrend alapítója.

A név, miként az alapító elárulta, kettős jelentésű: egyrészt utal a Lovagrend megalakulásának helyszínére, a Bikalon tavaly megnyílt élő, középkori képzelet-játéktérre, a családi Élménybirtokra, másrészt arra, hogy a képzelet az a belső vár, mely mindig és minden körülmények között a sajátunk.

A Castrum Noster Lovagrend minden évben egy, a lovagok által közösen kiválasztott témában kívánja lovagi tevékenységét kifejteni; ezek természetesen a képzelet, a gondolat által járható, jobbítható, tökéletesíthető területek lesznek.

Kié lesz a Mesék Királya cím?
Az Imagináció Lovagjai idén a mesét karolják fel: „ A mesét, amelyet nem csak olvasni, meghallgatni, hanem eljátszani, részt venni benne is öröm, azt hiszem, mi felnőttek bátran bevallhatjuk magunknak, nem csak a gyerekeinknek, hanem nekünk is, mert sokunk életéből kikopnak a mesék, miközben rendszeresen szükségünk van rá, hogy felüdüljünk mesék nélküli valóságunk fáradalmaiból. A mesék tanítanak, szórakoztatnak, közelebb hoznak bennünket egymáshoz, tükröt tartanak és megvigasztalnak.” – mondta Kollár László.

A Lovagrend tavasszal egy gyerekeknek és felnőtteknek is szóló mesemondó pályázatot is kiír. A beérkező pályaműveket a mese iránt elkötelezett, hites zsűri bírálja el: Helyei László, színész, minden idők Mátyás királya, Zalka Csenge Virág, mesemondó, író, Csernik Szende mesemondó, Utassi Árpi, az ifjú mesemondó-géniusz, Kollár László, a Képzelet Lovagjainak nagymestere.

A zsűri által a döntőbe juttatott 10 legjobb gyerek és 4 legjobb felnőtt mesemondó között április 9-én, a Királyok Napján a bikali Élménybirtokon igaz küzdelemben dől el, kié lesz a Mesék Királya cím gyerek és felnőtt kategóriában, a vele járó értékes nyereménnyel együtt.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!