Facebook hozzászólás
309

A projekt: boldogság

Gaál Melinda és Szuri Dóri két vidám, barátságos lány, akik azt vették a fejükbe, hogy dokumentálni fogják a boldogságot, ezért elindították a Happiness Projectet. Elmondjuk, mit is jelent!

Egy „happiness” feliratú táblával járja az utcákat Gaál Melinda és Szuri Dóri, és azt próbálják megtudni, mi jelent az embereknek boldogságot. A válaszolókról fénykép, történetükről pedig pár soros bejegyzés készül a projekt közösségi oldalára. A két lány ezzel szeretné megmutatni másoknak is, hogy milyen sokféle lehet ez az érzés. Természetesen a nagy „boldogság(meg)osztók” is a Coca-Cola, „Add tovább a jót!” kampányának hősei lettek. (Ahogy az apró ajándékaival ismeretleneknek kedveskedő Anett is.)

A Project Happiness nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megörökítse a boldogságot, és azt minél több emberrel megossza. A két lány azzal szeretné derűsebbé tenni a hétköznapokat, hogy kimondatja az emberekkel, mi teszi őket boldoggá. A történetek és a fotók aztán felkerülnek a projekt FB-oldalára, hogy minél többen láthassák a boldogság ezer arcát, miközben talán a magukéra is rálelnek. A lányok hisznek benne, hogy mások története inspiráló lehet, bár szerintük a recept csak annyi, hogy a jó dolgokat meg kell élni!

Az egész pár évvel ezelőtt kezdődött. Dórit egy súlyos betegség legyőzése abban erősítette meg, hogy az élet apró örömeit is meg kell becsülni. A felépülése után tanult meg fotózni. S miután a képekhez történetek is kellettek, ehhez jött jól a másokat könnyen szóra bíró Melinda. A boldogság megosztásának ötlete eleinte hobbinak indult, de hamar komoly feladattá nőtte ki magát. Mára a közös vállalkozás, a Project Happiness mindkettőjük életében fontos szerepet tölt be.

A remekül együttműködő páros hiszi, hogy „ha szívből jön az, hogy az ember szeretne valamit adni, akkor nincs lehetetlen”, mert a legapróbb dolgok is boldoggá tehetnek. Ők azonban most nagyobb fába vágták a fejszéjüket, mert pár hónap múlva egy kiállítást terveznek az elkészült fotókból. Az összegyűjtött képeiken keresztül szeretnék megmutatni, hogy mennyi különböző forrása lehet a boldogságnak.

Mosolyogj szépen! Hogy hogyan és miért? Megmondjuk!
A mosolygás nemcsak a környezetünkre hat pozitívan, de saját nehézségeinket is könnyebben oldjuk meg a mosolygás által közvetített életszemlélettel. Érdemes tehát tenni azért, hogy magabiztosabban mutogathassuk a fogsorunkat!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!