Facebook hozzászólás
278

Amíg a Föld kerek, mindig lesznek nyuggerek!

12 ezer ember többször felállva tapsolta az örök TINIT, a 70 éves Bródy Jánost! A Kossuth-díjas művész nemcsak a születésnapját ünnepelte, hanem a színpadon eltöltött ötven esztendőt is. Fergeteges koncertet adott az Arénában a nyugger, vagy ahogy ez saját szinonima szótárában szerepel: az öreg rocker.

Ha éjszaka háromkor felkelted, akkor is jobb szöveget ír, mint bárki más ebben az országban – így köszöntötte egyik volt zenekari társa Bródy Jánost az egyik filmbejátszásban. Ha esetleg ebben valaki kételkedett volna eddig, azt a szombat esti koncert biztosan meggyőzte!

Bródy János Ráadás című nagylemezének koncertplakátja Kép: i.ytimg.com
Kép: i.ytimg.com

Bródy János dalai örök érvényűek lettek, és erről nemcsak ő tehet. Mi hagytuk, hogy így legyen! A Sárga rózsa, amire Göncz Árpád hajdani köztársasági elnök azt mondta, hogy számára az egy közép-európai himnusz, még a hetvenes években jelent meg Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című albumán, amit gyorsan be is zúzott a hatalom, ma, 2016-ban is kórusművé lép elő az első akkordok után. És ma már az ablakos versszaknál is kitör a taps! Hiába, ők is ugyanazok!

Bródy János zakóban, kockás ingben, Kép: i.ytimg.com
Bródy János 70 éves, Kép: i.ytimg.com

Régi és új dalokat hallhattunk, sokat az új lemezről, a Ráadásról. Egyszerűen, tisztán, őszintén – ragyogó hangszereléssel, vokállal. A koncert kis szívemmel, a Személyi igazolvánnyal kezdődött, kisvártatva megtudtuk, hogy Csillag Hajnalka a város szélén magányosan magára nyitotta a gázcsapot ebben a szép új világban.

Vele együtt rá kellett jönnünk, hogy bármi történik, a napok, az esztendők repülnek: az idő eddig nekünk dolgozott, de ma már ellenünk… Bródy János értelmező szótárában a nyugger nem lepukkant alkeszt, hanem öreg rockert jelent, amit angolul „dzseggernek” ejtenek. Így aztán, amíg a Föld kerek, mindig lesznek nyuggerek! De bárki is légy, bárhonnan is jöjj, rád is vonatkoznak az egyetemes emberi jogok:

„Ne törődj vele, hogy mit mondanak,

Az vagy, akinek tartod magad,

Ne feledd el, hogy szabadnak születtél.”

A szenzációs koncerten három zenekari Bródy-feldolgozást is láthatott és hallhatott a közönség a Magyar Virtuózok Kamarazenekara három kitűnő szólistájával.

A koncert kezdeti melankóliája után jutott idő felidézni Malackát, Mici Mackót, és végül mindenki maga dönthette el, milyen állat szeretne lenni, akár bárány is…

A legközelebbi pályatársak filmbejátszásban köszöntötték a Kossuth-díjas művészt. Halász Judit azt a mérhetetlen szakmai alázatot, pontosságot emelte ki, amivel jó volt Bródyval a zenei stúdióban dolgozni. Nem véletlen, hogy a közönség is ott folytatta, ahol a művésznő abbahagyta: Boldog, boldog, boldog születésnapot…! Később, a Ráadás után a ráadásokért újra ugyanezt énekelte a közönség a láthatóan meghatódott Bródy Jánosnak! Egymásnak mondott köszönetet a művész és a közönség…

Olvastad?
Soha nem volt annyi nézője a DESZKÁNAK, vagyis a kortárs magyar dráma fesztiváljának Debrecenben, mint idén! A részletekért kattints ide!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!