Facebook hozzászólás
194

Bajban a 37 ezer őstermelő

Événytelenné válnak az őstermelői igazolványok az év végén. Mintegy 37 ezren már érvényesítették a 2017-es, illetve 2018-as betétlapot, ám egy jogszabályi változás értelmében azok hatályukat vesztik. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja az érintettek figyelmét, hogy az őstermelői jogviszony folyamatosságának megőrzéséhez legkésőbb az év végéig ki kell váltaniuk az új, plasztikkártya típusú igazolványt.

Őstermelő, Kép: pixabay
Őstermelő, Kép: pixabay

Tavaly – az akkori előírásoknak megfelelően – 36 754 igazolványnál érvényesítettek 2017-re és/vagy 2018-ra szóló értékesítési betétlapokat a NÉBIH által vezetett Őstermelő Nyilvántartásban. A 2016. január 1-jétől hatályos jogszabálynak megfelelően azonban a 2016 előtt kiváltott, barna színű, papír alapú igazolványok december 31-el hatályukat vesztik. Ez igaz azokra az igazolványokra is, amelyekhez 2017-es és/vagy 2018-as betétlapot is érvényesítettek az őstermelők.

Az új jogszabály alapján a NÉBIH automatikusan kivezeti a nyilvántartásból a hatályukat vesztett igazolványokat, amiről az őstermelőt nem kell külön értesítenie, és az intézkedésről hatósági döntés sem születik. A rendeletnek megfelelően, illetve az új igazolványok kiadhatóságának érdekében, a hivatal a január 1-je előtt kiadott igazolványok 2017-re és/vagy 2018-ra érvényesített értékesítési betétlapjait is törölte a nyilvántartásból.

A hatóság felhívja az őstermelők figyelmét, hogy a folyamatos őstermelői jogviszony megőrzéséhez új, plasztikkártya formátumú őstermelői igazolványt kell kiváltaniuk a 2017-es évre. Ezt december 31-éig a bejelentett és érvényes lakcímkártyával igazolt állandó lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes NAK megyei ügyintéző szervezeténél, falugazdásznál kell kérvényezniük. Az igazolvány kiállítása és érvényesítése díjmentes. A falugazdászok címei és elérhetőségei itt megtekinthetők.

Az új igazolvány számos előnnyel jár: védett az esetleges hamisítás ellen, hozzájárul a tisztességes versenyhez és öt évig hatályos. Az új típusú őstermelői igazolvány egyben adathordozó is, a NÉBIH nyilvántartásában szereplő összes, az őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.

További információk az új típusú igazolványról a NAK weboldalán olvashatók.

Csúnyán terjed a sárgaság
A NÉBIH laboratóriumi eredményei alapján a Villányi borvidékhez közeli Gyód községben, valamint a Soproni borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség kórokozója. Az illetékes kormányhivatal szakemberei megkezdték a felszámoláshoz szükséges intézkedéseket, valamint a fertőzés mértékének felmérését. A betegség terjedésének megakadályozása érdekében a hatóság felhívja a szőlőtermesztők figyelmét a fitoplazma terjesztőjének számító amerikai szőlőkabóca elleni védekezés fontosságára.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!