Facebook hozzászólás
249

Bejelentették a döntősöket Rómában

Wolfgang Fischer Styx című filmje, Mila Turajlić A másik oldal című rendezése, valamint Benedikt Erlingsson Izlandi amazon című filmje versenyeznek az idei LUX filmdíjért. A hírt az Európai Parlament elnöke jelentette Rómában. 

Lux-díj, Kép: Európai Parlament
Lux filmdíj, Kép: Európai Parlament

A döntőbe jutott alkotások listáját nemrég Rómában, a Giornate degli Autori sajtókonferenciáján ismertette Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke. Mindhárom filmet az EU mind a 24 hivatalos nyelvén, így magyarul is feliratozzák, és az ősszel az unió összes országában bemutatják majd.

A LUX filmdíj nyertesét az európai parlament képviselői választják ki. A győztest november 14-én, az EP plenáris ülésén hirdetik ki Strasbourgban, a döntőbe jutott alkotások készítőinek jelenlétében. A díjat elnyerő filmet hallás- és látássérültek számára is elérhetővé teszik majd.

Az Eeurópai Parlament minden évben a LUX filmdíjjal tünteti ki a legjobb európai filmet, amely fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet és az európai értékekkel foglalkozik. A díj célja, hogy népszerűsítse az európai filmeket, és nagyobb közönség számára is elérhetővé tegye azokat, illetve a mozik segítségével ösztönözze a kulturális párbeszédet a nemzetek között.

LUX-filmnapok – 2017
Tavaly az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be a LUX filmdíjra jelölt három döntős alkotást. A versenyben lévő műveket – habár témájukban és stilárisan különbözőek – a díj hagyományaihoz híven összeköti az európaiság, az európai identitás komplex kérdésköre, melyhez a szerzők valós élethelyzeteken és kihívást jelentő szituációkon keresztül közelítenek.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!