Facebook hozzászólás
247

Bombáznak minket az új tehetségek!

Egy év kihagyás után visszatér az RTL Klub képernyőjére az utóbbi évek egyik legsikeresebb és legnézettebb énekes tehetségkutató showműsora, az X-Faktor. A műsor történetének eddigi legfiatalabb mentorcsapata, Tóth Gabi, ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti megkezdték a válogatást, már az első körben számos tehetségre leltek. 
X-Faktor ifjú zsűrije, Kép: RTL
X-Faktor ifjú zsűrije, Kép: RTL

Kristóf például először csak a különcségével hívta fel magára a figyelmet, éneklését követően azonban a mentorok négy igennel engedték tovább az újfehértói fiút. Anissza gyakorlatilag mindenét – munkáját, házasságát, otthonát – feladta azért, hogy énekes lehessen, s úgy tűnik, jó döntést hozott, hiszen a mentorok és a közönség is állva tapsolt a produkciója után. Ugyancsak négy igennel jutott tovább a táborba az örmény származású Karina, akit egyébként barátnői neveztek be az X-Faktorba, karácsonyi ajándékként. Tóth Gabi szerint Szűcs András Csaba előadásával megérkezett a fény az X-Faktor színpadára. A visszahúzódó fiú a mentorok szerint világklasszisokat megszégyenítő módon adta elő Sam Smith dalát, így nem is volt kérdés, hogy négy igennel engedik tovább.X-faktor logó

Már az X-Faktor első válogatóján is szembetűnő volt, hogy felnőtt egy újabb generáció: rengeteg tehetséges tinédzser próbált szerencsét a mentorok előtt. Gáspár Laci szerint lassan létre is kéne hozni egy új kategóriát, a szuper 16-ost.Feltűntek olyan zenekarok is, amelyek nemcsak profizmusukkal, hanem egyedi stílusukkal is új színfoltot hozhatnak a hazai zenei életben. Az öttagú Soulbreakers banda például, amely heavy soul stílusban játszik, a mentorok szerint profi szinten.

A The Wedding at the Slaughterhouse nevű együttes Mézga Család feldolgozása is emlékezetesre sikeredett, ByeAlexet és Tóth Gabit egyből meggyőzte a hörgős metálzenekar, amelynek tagjai egyébként meglepő módon teljesen átlagos emberek: van köztük kormánytisztviselő, ügyvéd, egyetemista és banki informatikus is.

Amikor eldurran a fakanál!
Vagány rocker séf és egy igazán belevaló korábbi döntős bírálja majd a főzéstudományukkal előrukkoló versenyzőket a Konyhafőnök negyedik évadában. Ínycsiklandó, különleges fogások, embert próbáló küzdelmek, kiélezett párbajok és megannyi konyhai trükk, praktika – ez vár a nézőkre A Konyhafőnök negyedik évadában, szeptember 26-án, 18:55-től, rögtön az RTL Híradó után.

A tehetségek mellett természetesen idén is rengeteg olyan jelentkező nekivágott az X-Faktornak, akik nem annyira az énektudásuk miatt maradnak emlékezetesek. Például az egyébként kedves és mosolygós Alexandra, aki úgy énekelte el Christina Aguilera egyik számát, hogy a zenei alapot csak ő hallotta, a telefonja fülhallgatóján keresztül. De valószínűleg Gyöngyi, a jegyellenőr hölgy is az eredeti szakmájánál marad majd, ahogyan Gergő is, aki ugyan a legjobb 12 közé sorolta magát, a mentoroktól viszont egyértelműen négy nemet kapott.

Szombaton 20 órától tehát tovább folytatódik az X-Faktor, amelyben idén minden eddiginél nagyobb a tét, hiszen egy luxusutazás mellett összesen 27 millió forintos nyereménnyel jutalmazzák majd az év legjobb hangját. Az egy éven át havi 1 millió forintos készpénznyeremény mellett ugyanis a győztes további 15 millió forintot kap, amit zenei karrierjének beindítására fordíthat.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!