Facebook hozzászólás

Caramel és futóverseny az Európa Napon

Az elmúlt évek hagyományához híven idén is különleges eseménnyel emlékezünk meg az Európa Napról és Magyarország uniós csatlakozásának évfordulójáról. Május 7-én a 13 év – 13 km elnevezésű futóverseny nyitja a napot, amelyre többezer jelentkezőt várnak a szervezők. Ezen kívül rengeteg színes program szórakoztatja majd a Szabadság térre kilátogató családokat, sport- és zenerajongókat, illetve minden érdeklődőt!

„13 év – 13 km” elnevezéssel május 7-én vasárnap újra elrajtol az Európa-napi fesztivál keretein belül megrendezett ingyenes futóverseny Magyarország európai uniós tagságának ünnepléseként. A futás útvonala az európai uniós támogatással megszépült vagy felépült budapesti helyszíneket érint. A minden évben ezreket vonzó program 13 km-es távja Magyarország uniós csatlakozásának 13. évfordulóját jelképezi. A rendezvény emellett megemlékezik a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulójáról, amivel útjára indult az Európai Unió, és a 30 éves Erasmus-programról is.

Európa Nap, logó

– Az Európai Unió történelme során mindig viták eredményeképpen fejlődött. Jelenleg is vita folyik Uniónk jövőjéről. De közben az eddig elért eredményekről se felejtkezzünk el.

Caramel, Kép: wikimedia
Caramel, Kép: wikimedia

Az Európa-nap arról szól, hogy együtt örüljünk a közös eredményeinknek: a kibővült gazdasági lehetőségeknek, a szabad mozgásnak, a közös erőfeszítésekkel elért jelentős fejlesztéseknek – amelyek között néhány kiemeltet az Európa-napi futás is érinteni fog – mondta el Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

Az Európa-napi fesztivál és családi nap minden évben nagy érdeklődésnek örvend, amely a futóverseny mellett a többi színes és érdekes programnak is köszönhető.

– Május 7-én többek között kézműves játszóházzal, mesesarokkal, óriás társasjátékkal, gyermekműsorokkal, Suhanj! Fitness programmal várjuk a Szabadság térre látogató családokat, de a zenerajongóknak is izgalmas programokkal készülünk. A nap folyamán fellép többek között a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Romano Drom és Caramel is – tájékoztatott Lővei Andrea, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának irodavezetője. Hozzátette, hogy mindezek mellett a kilátogatók az uniós munkavállalás és külföldi tanulás lehetőségeiről, valamint különböző szakmai gyakornoki programokról is tájékozódhatnak majd. A helyszínen személyre szabott karriertanácsadásra és nyelvvizsgákkal kapcsolatos ismeretszerzésre is lesz lehetőség.

Bye, bye London, …don, …don! Good-Bye!
Győzelemként ünneplik a vidéki angolok a Brexit benyújtását, míg Londonban tízezrek tüntettek ellene a hétvégén. A hivatalos procedúra megkezdődött, de arról senkinek sincs fogalma, mit hoz a következő két év. Egy biztos, Nagy-Britanniának sokba kerül majd a döntés.

Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája szervezi együttműködésben a Miniszterelnökséggel és a Fővárosi Önkormányzattal. A programok ingyenesek.

Az Európa-napi fesztiválról az alábbi linken találsz további információkat:

https://www.facebook.com/events/1648367355181077/

Az Európa-napi futás weboldala az alábbi linken elérhető:

https://www.facebook.com/events/1870630799851581/

 

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

OTTHON

Luxusvillák saját gáttal a Rómain

Nemsokára elkészül Budapest első minimál stílusú prémium villa-parkja a Római-parton, csupán pár méterre a Dunától!…

Öt tipp, amire nagyon figyelj, ha új növényt veszel!

Itt a tavasz és sokan ilyenkor új növényeket szereznek be a kertjükbe. Az eladónál gyönyörűnek tűnő virágok azonban…
1 / 346

DIVAT ÉS SZÉPSÉG

1 / 142

HÍREK

1 / 1 135

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!