Facebook hozzászólás
217

Egy kis semmiség, amitől jobb kedved lesz!

Losonczki Anett egy érettségiző, helyes nyíregyházi lány. Talán csak különleges szokása különbözteti meg kortársaitól: bárhol, bármikor origamifigurákat hajtogat. A pillanatok alatt elkészülő papírmadarak és -kishajók pedig váratlanul bukkannak fel Nyíregyházán és a környékbeli településeken. Bárhol és bármikor. Anett ugyanis origamifigurákat hagy maga után amerre jár, hogy örömet szerezzen vele annak, aki megtalálja.  

Sokszor egy semmiség is elég ahhoz, hogy az embernek jobb kedve legyen. Ezt vallja Losonczki Anett is, aki origamifiguráival örvendezteti meg a nyíregyháziakat. Azt mondja, nem tervezi meg előre az „origamitúrákat”, ennél ő sokkal ösztönösebb. Egyszerűen csak mindig van nála papír a hajtogatáshoz, hogy pillanatok alatt elkészítsen egy pici, színes figurát, általában hajót vagy madarat. Készül figura buliban, tanórán, kávézás közben, otthon. Utána pedig szépen „elhagyja” őket az utcán, a parkban, az iskolában, a szórakozóhelyeken, a boltban, a buszmegállóban vagy a vonaton. Csak azért, hogy aki a nem várt ajándékot véletlenül megtalálja, jobb kedvű legyen. Ezért lett Anett is a Coca-Cola, „Add tovább a jót!” kampányának egyik hőse.

Egy barátja tanította meg neki a hajtogatást egy hosszú vonatút alatt. Az első figura a vonatjegyből készült. Anett azt gondolta, ha neki ennyire tetszik ez az egész, talán másnak is mosolyt csal az arcára egy ilyen aprócska kedvesség. Azóta rejti el a városban a saját kezűleg készített origamikat. Sosem várja meg, hogy valaki megtalálja. Azt mondja, neki nem fontos, hogy tudják, ő az ajándékozó. Elég a tudat, hogy valahol, valaki örül neki.

Barátai azt mondják róla, Anett tényleg ilyen. Ilyen kedves. Hagyja, hogy az érzelmei és a pillanat varázsa vezesse. Nem lehet őt nem szeretni. Anett életében most az origamihajtogatásnál is nagyobb dolgok történnek. Túl van az írásbeli érettségin, sőt talán már a szóbelin is. Jövőre Debrecenben szeretné folytatni a tanulmányait, gyógytornásznak készül. A cívisvárosban élők készülhetnek, szeptembertől – ha minden jól megy, és miért ne menne – a legváratlanabb helyeken várja majd őket egy kismadár vagy egy papírhajó.

Hogyan lehetsz boldogabb? Megmondjuk!
Neked mi okoz igazán örömet és boldogságot? Tudtad, hogy a világ 156 országát a lakosság boldogsága alapján értékelő jelentés rangsorában Magyarország a 110. helyen áll? Ezért is adunk most néhány egyszerű, de hatékony tippet arra, hogyan legyen mindig szebb a napod!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!