Facebook hozzászólás
311

Egy pesti New Yorkban

Ez a válogatás a válogatás válogatása – mondta az alkotó Mandur László a megnyitón. A fotográfus így utalt arra, hogy egy korábbi sorozatának esszenciáját hozta most el Kispestre, KMO Művelődési Ház Előtér Galériájába. Már a kamarakiállítás megnyitóján nagyon sokan voltak kíváncsiak a képekre. Remélem, a rendkívüli érdeklődés november 16-áig kitart, mert egy fantasztikus látómódot ismerhetnek meg a fotóművészet kedvelői.   

Egyfajta fotóba sűrített plakátművészet. Ez volt az első benyomásom, amikor először láttam Mandur László New York-i képeit. Most is ezt éreztem, és örültem, hogy a kedvenceim is bekerültek a legszűkebb válogatásba.

Balettáncos, Mandur László képe, Fotó: László Márta
Balettáncos, Mandur László képe, Fotó: László Márta

Kincses Károly fotómuzeológus – aki ezúttal is szokásos szellemességgel nyitotta meg a művész kiállítását – azt vette számba, mekkora esélye lehet egy New York-inak, hogy rákerüljön Mandur László egyetlen képére is… Nem sok, de ennek igazán nincs jelentősége. Annak viszont igen, hogy mit láthat egy helybeli szeretett városáról, és mit Mandu László? Hogyan szólalnak meg, zenélnek a tűzfalak, hogyan tölti be a kecsesség a lustán elnyúló téglarengeteg ritmikáját, a rohanó talpak – mint apró hangyák – az üveglépcsőket … Pillanatok, élmények, amelyek megismételhetetlenek, mégis örökre megmaradnak, és amit érdemes újra és újra megnézni!

Mandur László képei Kispesten, Kép: Lászó Márta
Mandur László képei Kispesten, Kép: Lászó Márta

Sok jóbarát, ismerős, egykori munkatárs is elment a megnyitóra, és külön köszönet a Kranyik-Török Duónak. Ragyogó zenei aláfetést nyújtottak a Budapest-New York randevúhoz.

A kiállítás 2017. november 16-áig várja az érdeklődőket a KMO Művelődési Házban, a Teleki utca 50. alatt. Ne hagyd ki!

Az álom kezdete – Mandur Lászlóval
Mandur László, Kép: wikimedia
Mandur László, Kép: wikimedia

Meghökkentő és mellebvágó kiállítással lepte meg a fotóművészet kedvelőit Mandur László tavaly. Mystic Dreams – Holocaust című tárlatát a budapesti Bálint Házban a Zsidó Kulturális Fesztivál programjaként láthatták az érdeklődők.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!