Facebook hozzászólás
942

Eladó a Dunakanyar, de kinek?

Mintha kimaradtak volna az utóbbi évek nagy ingatlanpiaci szárnyalásából a Dunakanyar települései. Szentendrétől északra, Visegrád irányában, a 11-es út mentén kis túlzással minden ház eladó – még sincs nagy mozgás. Pedig akad rejtett kincs is!

Budapesttől Visegrád felé autózva a Duna mentén azt hihetné az ember, hogy még tart a gazdasági válság. Szinte minden második ház vagy telek eladó. Túlkínálat van az ingatlanokból, és kevés az adásvétel. Ennek egyik oka, hogy a Dunakanyar hagyományos üdülőövezeteinek tulajdonosai vagy azok örökösei közül sokan szeretnék meglovagolni a magas ingatlanárakat, és jól értékesíteni üdülőjüket, telküket. A vevők azonban kétszer is megfontolják, hogy kiköltözzenek-e a Dunakanyarba, mivel onnan csúcsidőben elég nehézkes a bejutás a fővárosba. Ugyancsak levon az ingatlanok értékéből, hogy a gyakran zsúfolt és zajos 11-es út közelében fekszenek.

Dunakanyar, Kép: wikipedia
Dunakanyar, Kép: wikipedia

A fővárostól északra a Duna jobb partján a HÉV-vel még elérhető Szentendréig, legfeljebb Leányfaluig merészkednek azok, akiket munkájuk, családjuk, életmódjuk a fővároshoz köt. Ez meg is látszik az árakon. A NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint a szentendrei járásban dinamikusan nőttek az árak: a mélypontot jelentő 2013-ban ott még 220 ezer forint volt a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára, ami 2018 eddig eltelt időszakára felkúszott a 320 ezer forintos szintre, vagyis az áremelkedés mértéke öt év alatt 45 százalékos volt.

Hogy a fővárostól számított távolság és a közlekedés minősége mennyire meghatározza az ingatlanok értékét, azt jól mutatja, hogy öt év alatt 71 százalékos növekedéssel a szentendrei városi otthonok átlagos négyzetméterára idénre elérte a 350 ezer forintot, míg Esztergomban mindössze 33 százalékos növekedés mellett csak 160 ezer forint az átlagos négyzetméterár. A két város között is igencsak szórnak az árak: míg Leányfalun majd 300 ezres átlagárat rögzítettek, addig Tahitótfalun ennél nagyjából harmadával olcsóbban lehet vásárolni. Dunabogdányban, Visegrádon, Dömösön pedig olyan kevés házat adtak-vettek, hogy abból nem számítható megbízható adat.

Durvulnak a vidéki lakásárak is
Budapesten és a legnagyobb vidéki városokban cserélt gazdát az ingatlanok majd 40 százaléka tavaly. A nagyobbakban mérsékelten, a kisebbekben jelentősen emelkedett az adás-vételek száma. Akkor 153 770 ingatlan cserélt tulajdonost, idén a szakemberek ennél több üzletre számítanak, 160-180 ezer körüli tranzakciót várnak egy friss felmérés szerint.

– A Dunakanyarban sok ingatlantulajdonos kitette az ELADÓ táblát, bízva a helyi ingatlanpiaci fellendülésben – mondja az OTP Ingatlanpont stratégiai partnere.

– A tulajdonosok próbálják a fővárosi III. kerületi árakat elérni, de ez teljességgel irreális. Az ingatlanok gyakorta túlárazottak – tette hozzá Havas János.

A szakértő szerint az árhullám legfeljebb Szentendréig, Leányfaluig terjed. Arrafelé nagyon sokfajta lakóingatlan kapható. Akad 13 szobás igazi luxusingatlan 530 négyzetméteren 181,5 millió forintért – ez azonban nem jellemző. Van komoly, 170 négyzetméteres ház 46,9 millió forintért – de éppen az ilyen, középkategóriás házból van hiány.

Szentendre külső részein, egykori üdülőövezetében – általában átalakított – nyaralókhoz meglepően jó áron lehet hozzájutni. Sok házat árulnak szép, dunai panorámával, de ezeket sok esetben nehéz megközelíteni. Egy üdülőből átalakított 157 négyzetméteres ház már 27 millió forintért kapható, de akad 35,5 milliós családi ház is.

Heves és Veszprém vezet! Jó ez nekünk?
Új lakás kellene a bővülő családnak, vagy unod a fővárost? Itt az új trend! A vidéki ingatlankínálatoknál a sláger nem más, mint Eger, illetve Veszprém és környéke!

Ebbe a körzetbe sokkal inkább olyan művész, zenész, szabadfoglalkozású költözik, akinek korlátos a pénztárcája, de szeretne zöldövezetben, saját házban élni, viszont nem kell naponta bejárnia a fővárosba.

A Dunakanyar jobb partja számos kincset rejteget. A térség ingatlanpiaci értékének növeléséhez nagyban hozzájárulna a távmunka széleskörű elterjedése és a kedvezőbb megközelíthetőség, mindenekelőtt a Duna kínálta közlekedési folyosó bevonása a tömegközlekedésbe.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!