Facebook hozzászólás
367

Elindult a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak

Ki a magyar filmek leghíresebb gátőre? Hol is volt a vörösingesek bázisa? Kapásból tudod a válaszokat az ilyen kérdésekre? Akkor a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak bizony neked szól! A játékos megmérettetésen túl a jeles honi alkotások legjobb ismerői értékes nyereményekkel is gazdagodnak majd.

Novemberben indul a DUE által 2013 óta minden ősszel meghirdetett tesztsorozat. A diákoknak szóló Nagy Magyar Filmteszttel – mely a Magyar Nemzeti Filmalappal együttműködve jött létre – azonban idén találkozhatunk először. A megszokott módon ez is egy három fordulóból álló vetélkedősorozat, melynek első szakasza online zajlik, a legügyesebbek pedig továbbjuthatnak a későbbi fordulókra. A tesztet bárki kitöltheti, de a versenyben csak a 14-20 éves kor közöttiek vesznek részt. A szervezők célja, hogy a megadott korosztályból minél többen jelentkezzenek olyanok, akik érdeklődnek a magyar filmek iránt, vagy csak szeretnék próbára tenni tudásukat a témában.

A tizedes meg a többiek filmkocka  Kép: MAFILM Budapest Filmstúdió
A tizedes meg a többiek filmkocka Kép: MAFILM Budapest Filmstúdió

A tesztekkel egyrészt szeretnék a klasszikus és új magyar filmeket népszerűsíteni, valamint a fiatalok filmes ismereteit is bővíteni. A kérdéseket szakmabeliek írják és lektorálják, hogy a lehető legátfogóbb képet adják a magyar filmek legjaváról. Az online teszten mindenki 24 kérdést kap – képeset és szövegeset egyaránt – melyek mindegyikére 40 másodpercet szánhat és a legvégén az eredménnyel együtt láthatóvá válnak a helyes válaszok, így a hibákból tanulni is lehet. A kitöltésben segítenek a DUE honlapjára folyamatosan feltöltött tartalmak is, melyekből hasznos információkat gyűjthetünk.

Visszatértek a mozikba!
A Pál utcai fiúk a magyar irodalom és filmtörténet kivételes alkotása, amely felnőtteket és fiatalokat egyaránt megszólít. A magyar-amerikai koprodukcióban, Anthony Kemp, Törőcsik Mari, William Burleigh, Pécsi Sándor főszereplésével 1969-ben készült film jelenetei legendássá, szófordulatai szállóigékké váltak.

Döntősnek lenni jó!

Az online teszt számítógépen és okostelefonon is elérhető november 15-től egészen 2018. január 31-ig, így gyakorlatilag bárhol, bármikor kitölthető a www.filmteszt.hu oldalon. Az ezt követő két forduló már személyes jelenlétet kíván. A legjobbnak közé tartozni igazi megtiszteltetés, hiszen a középdöntő pár száz játékosából mindössze a legjobb húsz fő juthat el a végső küzdelembe, ahol az élő kvíz során bárki bebizonyíthatja, hogy ő a legjobb.

Érdemes lesz próbálkozni, hiszen a döntő szokás szerint igazi izgalmakat tartogat: élő helyszínen, közönség előtt szerepelve lehet bizonyítani a tudást.  Az esemény a 2018 márciusában megrendezendő Magyar Filmhét programsorozat előtt zajlik majd, változatos programmal, sztárvendégekkel, a filmes szakma kiválóságaival. Az értékes fődíjakon túl a játékosok megnézhetik a Filmhét egyik exkluzív bemutatóját is.

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!