Facebook hozzászólás

VILÁGELSŐ ATLASZ

Ettől okkal dagad a mellünk

Magyarország Nemzeti Atlaszán ámul a világ! A Természeti környezet című kötet angol kiadása megkapta a legrangosabb nemzetközi szakmai kitüntetést. A kiadvány a Magyar Tudományos Akadémia CSFK Földrajztudományi Intézet szerkesztésében jelent meg.

A Nemzetközi Térképészeti Társulás (International Cartographic Association) 2019. július végén Tokióban tartotta kétévente megrendezendő szakkonferenciáját (International Cartographic Conference – ICC). Hagyományosan ott mutatják be az előző két év legjelentősebb kartográfiai alkotásait, amit komoly válogatás előz meg.

Nemzeti atlasz, világelső, Kép: MTA, icaci.org
Nemzeti atlasz, Kép: MTA, icaci.org

A nemzetközi szakmai zsűri hét kategóriában ad ki díjakat. Az „Atlasz” kategóriában az I. helyet Magyarország Nemzeti Atlasza – Természeti környezet című kötet angol kiadása nyerte. Több mint 40 kiváló mű közül tartották a legjobbnak!

Az atlasz magyar nyelvű kiadását bemutató részletes írásunk itt érhető el.

A zsűri méltatásában kiemelte az átfogó atlasz kartográfiai sokszínűségét, amellyel Magyarország és környezetének természeti állapotát mutatja be infografikák, grafikonok és szöveges leírások kíséretében.

További részletek itt olvashatsz!

Katalógus a beküldött pályaművekről.

Korábbi évek győztesei – 2015 és 2017.

Tudósok kontra kuruzslók

Jóslás, Kép: pixabay
Kép: pixabay

Új állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya A bizonyítékokon alapuló orvoslás elvei és a komplementer eljárások címmel. Ebben leszögezik: elengedhetetlen, hogy a terápiás eredményeket a komplementer eljárások („alternatív medicina”) esetében is tudományos módszerekkel bizonyítsák. Az MTA orvosi osztálya sürgeti a komplementer eljárások jogi szabályozásának újragondolását. Az osztály javaslatait az Egészségügyi Tudományos Tanács is támogatja.

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

Receptek

OTTHON

Hová szedjük a sátorfánkat?

Budapest környékén számos apró, vagy nem is olyan apró település várja a fővároshoz kötődőket, akik valamilyen…

Készülj az őszre, kedvesem!

Rövidesen tényleg beköszöntenek a komolyabb hidegek, egyes előrejelzések szerint már a héten fagyok is jöhetnek…
1 / 347

DIVAT ÉS SZÉPSÉG

1 / 145

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!